LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Miniszter Úr! "Mit tud tenni a képviselő úr? Teljesen lerabolják a holtág halállományát! Tudja-e a képviselő úr, hogy napok óta traktor vontatta fenékhálókkal, varsákkal halásszák le a halakat a szikrai Holt-Tiszából?" Ilyen és ehhez hasonló telefonhívásokat kaptam az elmúlt hetekben választókerületemben. A felháborodott horgászok jelezték, hogy a lehalászást a holtág egy részének - több jelzés szerint törvénytelen - tulajdonosai kezdték el azzal az ürüggyel, hogy eltávolítsák a holtágból a nem őshonos halfajtákat.
Tisztelt Ház! A szikrai Holt-Tisza ágát szegélyező parti telkeket eleve törvénysértő módon adták magántulajdonba a Kiskunsági Nemzeti Park tőszomszédságában. Tetézte a törvénytelenségeket, hogy a part menti föld tulajdonjogával együtt nem lehetett volna vízfelületet vásárolni, hiszen folyó- vagy tómedret sem az akkori, sem a mai törvények értelmében nem lehet magántulajdonba adni. Halászati jog még vízfelület birtokában sem gyakorolható, holott ma erre hivatkoznak Tiszaalpáron a szikrai Holt-Tisza-part tulajdonosai. A törvénysértés tényét már 1998 márciusában megállapította dr. Györgyi Kálmán legfőbb ügyész úr, s erről engem is tájékoztatott egy levélben. A törvényesség helyreállítása érdekében azonban azóta sem történt semmilyen érdemleges lépés; íme, a mostani lehalászás is ezt bizonyítja.
Ez év májusától reménykedtem, hogy a holtágak megóvásával, hasznosításával és rehabilitációjával kapcsolatos további feladatokról szóló, 38. sorszámú országgyűlési határozat lendületet ad a törvényesség helyreállítására, hiszen a határozat szellemében elkerülhetetlennek tűnt, hogy a szikrai Holt-Tisza ágát szentély típusú holtágnak fogják majd nyilvánítani, s természeti értékének megfelelően fogják védelmezni. Mégsem történtek azóta lépések annak érdekében, hogy a Tisza-part visszakerüljön állami tulajdonba, s emellett védett is legyen.
Mit tud tenni miniszter úr annak érdekében, hogy a legfőbb ügyész úr által már másfél éve megállapított törvénysértő helyzet megszűnjön, s végre helyreálljon a törvényesség a szikrai Holt-Tisza-ág területén?
A horgászokkal és a természetvédőkkel együtt várom miniszter úr válaszát.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés