ZSIKLA GYŐZŐ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! A választókörzetemben szőlőtermelő gazdák azzal kerestek meg, hogy a vámhatóság által lefoglalt hamisított szesztermékekhez és cukorcefréhez illetéktelenek is hozzáférnek, és ezek egy része forgalomba kerül. A vám- és pénzügyőrségtől azt a tájékoztatást kaptam, hogy mindez kizárt, mert a lefoglalt szesztermékeket hitelesen megmérik, hatósági zárral ellátott tartályokban fegyveres őrök őrzik. A lefoglalt jövedéki termékek őrzésével megbízott vállalkozás telephelyén személyesen győződtem meg az őrzés körülményeiről, és a következőket tapasztaltam.
A tartályok nyílására úgy van a hatósági zár felhelyezve, hogy a megsértése nélkül lehet a tartályokat üríteni vagy tölteni. A fegyveres őrnek csak riasztópisztolya volt. Az Országos Mérésügyi Hivatal írásban tájékoztatott, hogy e cég nem végeztetett sem tartály-, sem folyadékátfolyó-mérőkészülékes hitelesítést. A telephely vezetője végül be is ismerte, hogy gyakran csak megbecsüli a beszállított szesztermékeket. Tehát a VPOP az után a mennyiség után fizeti ki a tárolási díjat a vállalkozásnak, amelyet a vállalkozás vezetője becsül meg. Még aggályosabbnak tartom, ha a VPOP felderítené a szeszhamisító kilétét, hiteles mérés hiányában hogyan szabja ki a jövedéki bírságot, hiszen a mennyiség után jár a büntetés.
Nemrégiben a sajtóban szerepelt egy bodoglári tanyán ezer hektoliter cukorcefre lefoglalása. A VPOP-t kértem, hogy mutassák meg, mely tartályokban őrzik. Csak a felét, körülbelül ötszáz hektolitert tudtak megmutatni, az eltérést azzal magyarázták, hogy az első és a második becslés között ennyi eltérés van. Mindezek alapján egyértelmű, hogy a százmilliós értéket képviselő szesztermékekhez a hatóság tudta nélkül hozzá lehet férni, és pontos mérés hiányában a mennyiség megléte ellenőrizhetetlen.
Miniszter Úr! Kérem, intézkedjen a nyilvánvaló szabálytalanságok megszüntetése érdekében.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés