GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Sajnálom, hogy várhatóan az én válaszom nem fog olyan szellemes elemekben bővelkedni, mint némely korábbi felszólalás, de szeretnék néhány ténybeli tévedést eloszlatni, először is az ajánlás 2. pontjában foglalt, a törvényjavaslat 3. §-át érintő szexreklám kérdéséhez.
A benyújtott koherenciazavart kiküszöbölő módosító javaslatnak semmi köze nincs ahhoz, amit Takács Imre képviselő úr elmondott, az alapkérdésekben az Országgyűlés már a megelőző ülésünkön döntött. A módosító javaslat tulajdonképpen csak szövegpontosítást tartalmaz, ugyanis arról van szó, hogy a "vagy szolgáltatás" szövegrész kivételével a szöveg olyan módon pontosul, hogy "olyan árut nem lehet majd reklámozni, amely", és folytatódik a szövegrész. Itt a "vagy szolgáltatás" szövegrész kivételének az az indoka, hogy a törvényjavaslat korábbi részeiben az áru fogalmát már meghatározza, és abba a szolgáltatások is beletartoznak a törvényjavaslat korábbi részeinek értelmében.
(18.00)
Ilyen módon itt ezt részletezni már nem indokolt, erre irányul a módosító javaslat, és ezt az alkotmányügyi bizottság is egyértelműen támogatja.
Ami Tóth Károly képviselő úr és Bauer Tamás képviselő úr felszólalásait illeti, először is rögzítsük, hogy sem az MSZP-, sem az SZDSZ-frakció és így Bauer Tamás sem szavazta meg azt a képviselői módosító javaslatot, kivéve néhány MSZP-s és néhány SZDSZ-es képviselőt, amely a dohányreklámok teljes körű betiltását szorgalmazta. Ez egyébként különösen Bauer Tamás úr esetében meglepő, hiszen korábban itt, az Országgyűlés épületében nagyon harcias beszédeket mondott el arra vonatkozóan, hogy miért és hogyan kell a dohányreklámokat betiltani. Ezek után különösképpen érthetetlen, hogy ezt a képviselői módosító javaslatot a kormány támogatásával ellentétben miért nem szavazta meg.
Másrészt, alapvető hiba elfeledkezni arról, hogy a jelenleg hatályos jogi szabályozás is különbséget tesz a különböző médiumok között aszerint, hogy megengedi-e bennük a dohánytermékek reklámozását vagy sem. Hiszen gondoljanak arra, tisztelt képviselő urak és hölgyek, hogy az elektronikus médiumokban, tehát a rádióban és a televízióban jelenleg sem lehet dohányreklámokat közzétenni. Másrészt pedig Bauer képviselő úr olyan módosító javaslatot nyújtott be, amely valóban nagy vitákat váltott ki, amely csak egy bizonyos területen kívánta a jelenlegi szabályozást szigorítani, a közterületi reklámok vonatkozásában, azonban időtlen időkig lehetővé tette volna, hogy nyomtatott sajtótermékekben dohányreklámok megjelenhessenek. Így tehát érthetetlen, hogy különösképpen ő miért hivatkozik arra, miszerint szerinte alkotmányellenes lenne, ha egyes reklámhordozókban meghatározott, hosszabb időn keresztül még lehetne dohányreklámokat közzétenni, míg másokban nem.
A kormány által benyújtott támogatott javaslat értelme abban rejlik, hogy a nyomtatott sajtóban általában rövidebb határidővel kötnek szerződéseket reklám közzétételére, mint a közterületi reklám vonatkozásában, következésképpen a jogbiztonság követelménye is abba az irányba hat, hogy itt eltérő határidővel történjék a dohányreklámok közzétételének megtiltása.
Szeretném egyébként felhívni a figyelmet arra, hogy nem tartom szerencsésnek, ha egy olyan párt képviselője, amely párt parlamenti frakciójának szinte teljes egésze a dohányreklámok betiltása ellen szavazott, korrupciót emleget, mert ezzel önmagára is rossz fényt, gyanút vetít.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés