HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha már kibontakozott ez a vita a Magyarok Világszövetségének támogatásáról, akkor azért az egyszerű tényekre is érdemes rámutatni. Arról van ugyanis szó, hogy az egész költségvetési szavazás olyan átgondolatlanul, mondhatnám, szervezetlen és ostoba módon történt, hogy a Magyarok Világszövetségétől 156 millióval többet vont meg a fideszes többség, mint amennyi támogatást kapott volna.

Tehát az a módosító indítvány, amelyről itt vitatkozunk, arról szól, hogy a többség 156 millió forintot azért adna a Magyarok Világszövetségének, hogy ne 156 millió forint mínuszban legyen a világszövetség. Ezzel együtt tehát azt tudom mondani, hogy egyetértek azzal, ami elhangzott, hogy civil szervezeteket így nem kell büntetni, de ha most ezt a módosítót leszavazzuk, akkor szegény Magyarok Világszövetségének még 156 millió forintot be is kell fizetnie. Gondolom, remélem, hogy legalább kormánypárti célokra megy ez.

Az egész vita számomra csak és kizárólag azt mutatja, hogy ami szavazás a kétéves költségvetés ügyében történt, az szervezetlen, anarchikus és ostoba dolog volt azok részéről, akik ezt megszavazták. Sajnálom, hogy el kell mondani, de ez a valóság, ezek után nem tudom, hogy ez a kétéves költségvetés meddig fog élni - két évig biztos nem.

Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu