IVÁNCSIK IMRE, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Egy politikai párt vagy szervezet valós szándékait nem a nyilvánosságnak szánt, sokszor célzatosan megfogalmazott vagy hangzatos mondatok fejezik ki igazán, hanem mindenekelőtt a tettek minősítik. A több mint féléves szakmai és politikai egyeztetés után a tisztelt Házhoz benyújtott törvénymódosító csomag ékes bizonyítéka annak, hogy a Magyar Szocialista Párt - Kövér László elnök úr véleményével ellentétben - képes a szűk pártérdekek fölé emelkedni, fontosabbnak tekintve az ország tényleges érdekeit, a haza haladását, mint a pillanatnyi politikai előnyöket.

(17.40)

A most tárgyalt javaslat esetében nemcsak egyszerű konszenzusról van szó, hanem annál sokkal többről. Arról, hogy ha a felekben megvan a politikai szándék, ha képesek felülemelkedni a sokszor béklyóba verő presztízsszempontokon, akkor alkotó, az ország valós érdekeit szolgáló együttműködés jöhet létre.

Az elmúlt hónapokban az eddigi parlamenti gyakorlatban ritkán előforduló folyamat játszódott le. Amikor a hatpárti tárgyalások résztvevői első körben elvetették a kormányzati szervek által kidolgozott törvényjavaslatot - ennek okairól később szólni fogok -, a Szocialista Párt szakértői gárdája által kidolgozott koncepció került a tárgyaló felek elé, amelyet aztán, kisebb pontosításokkal, öt párt képviselői elfogadtak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az integráció szükségessége már az MDF-kormányzat időszakában felvetődött, annak a célját kormányhatározatban fogalmazva meg. A Horn-kormány megalakulását követően a hadsereg átalakításának a súlypontja, az egyébként mind a működési, mind a gazdasági stabilizáció érdekében szükséges pénzügyi szempontok miatt, a halaszthatatlan csapat- és intézményi-szervezeti átalakításra helyeződött át. A haderő-átalakítás a ciklus utolsó harmadában érte el a legfelsőbb szintű vezetést. Ekkor az Országgyűlés honvédelmi bizottságában reprezentált pártok, köztük a Magyar Szocialista Párt is, elkötelezték magukat az integráció jövőbeni végrehajtása mellett, s ezt követően a pártok között megkezdődtek az egyeztetések.

A kormányváltás után az integráció szükségessége megfogalmazódott a Fidesz vezette kormánykoalíció programjában is. Az integráció szükségessége nem azért merült fel, mert a jelenlegi konstrukció nem felel meg az alkotmányossági, a fegyveres erők demokratikus irányításával és ellenőrzésével kapcsolatos követelményeknek, a fő indoka a vezetés racionalitásának és hatékonyságának a növelése volt.

Ahhoz, hogy jobban értsük a benyújtott javaslat lényegét, célszerű áttekinteni a jelenleg még működő, majd a kormány által kezdetben kidolgozott, és végül az elénk került konstrukciók legjellemzőbb vonásait. A jelenleg még működő forma keretében a Honvédelmi Minisztérium kettős feladatot ellátó központi közigazgatási szerv. E feladatai keretében végzi az ország védelmi felkészítésének irányításával kapcsolatos döntés-előkészítő és központi közigazgatási feladatokat, megállapítja a honvédség működését központilag meghatározó szabályokat, s részben e döntések végrehajtásának irányításával, részben a működéshez szükséges feltételek biztosításával gondoskodik arról, hogy a honvédség a kormányzat által meghatározott célt megvalósítsa. A kormányzat és a központi közigazgatás által meghatározott célok végrehajtása érdekében a honvédség parancsnoka széles körű jogkörrel rendelkezik. A parancsnoki hatáskör azonban nem ellenőrizetlen, mert végrehajtási rendelkezési joga csak a kormányzati és a miniszteri döntések céljából van, tehát a törvénytől vagy a kormányzati döntéstől eltérő feladatot nem állapíthat meg.

Az irányítás és a vezetés két önálló szervezet, a Honvédelmi Minisztérium és a honvéd vezérkar útján valósul meg. A két szervezet köteles együttműködni, de a miniszteren kívül a Honvédelmi Minisztérium különböző szintű vezetői a vezérkar, a honvédség vagy az egyes katonai szervezetek tevékenységét közvetlenül meghatározó rendelkezéseket nem adhatnak ki.

A minisztériumot természetesen megilleti az ellenőrzési jog, amelyet törvényességi felügyeletként gyakorol. A parancsnok köteles mindazokat a parancsokat és intézkedéseket kiadni, valamint végrehajtásuk megtervezését, megszervezését és irányítását ellátni, amelyek a fenti döntések megvalósítását biztosítják. A Honvédelmi Minisztérium által kidolgozott koncepcióknak, tervezeteknek nem sikerült megnyugtatóan megállapítaniuk az egységes, központi közigazgatási és egyben katonai vezetési feladatokat ellátó szervezet létrehozásához és működéséhez szükséges törvényi szabályokat. Ennek a fő okai közé tartoztak azok a presztízsviták, amelyeket elsősorban a korábbi közigazgatási államtitkár generált a tervezetek kidolgozása során.

A javaslatok kizárólag a jelenlegi hatásköri szabályok újrafogalmazására törekedtek, figyelmen kívül hagyva a hatályos szabályok szerinti szervezetek funkcióit. Így egy olyan szervezet képe rajzolódott ki, amelyben lettek volna irányítási, közigazgatási feladatokat ellátó szervezeti elemek és vezetési, végrehajtó funkciókat betöltő szervezeti elemek is. Ez tulajdonképpen súlyos működési zavarokkal küszködő, kétszintű szervezeti felépítést eredményezett volna.

A magunk részéről olyan súlyú szakmai-politikai kérdésnek ítéltük meg az integrációt, hogy a témát a pártelnökség elé terjesztettük. Az elnökség a vita során az integrációval kapcsolatban három fő szempontot határozott meg. Elsőként, hogy az új szervezet feleljen meg az alkotmányossági követelményeknek; másodikként, hogy biztosítsa a civil kontroll érvényesülését; harmadikként, hogy a jelenleginél hatékonyabban, racionálisabban működő szervezeti kereteket hozzon létre. Ennek alapján dolgoztuk ki a saját tervezetünket.

Először elméletileg kellett tisztázni azt, hogy valójában mit is értünk az integráción. Felfogásunk szerint az integráció olyan központi közigazgatási szervezet létrehozását jelenti, amely az ország kormányzati szervezeti rendszerébe illeszkedve ellátja a honvédelemmel összefüggő, legfelsőbb szintű állami szakigazgatási, s egyúttal a honvédség - mint az állam külső védelemre, s a szövetségi kötelezettségek teljesítésére létesített fegyveres szervezete - államirányításával és legfelsőbb szintű vezetésével kapcsolatos feladatokat. Ez a cél egy olyan szervezet létrehozásával érhető el, amely integrálja az állam igazgatásával, továbbá a honvédség rendeltetésszerű működéséhez szükséges valamennyi szervezeti, személyi, anyagi-technikai és pénzügyi feltételek biztosításával összefüggő közigazgatási, valamint a honvédség rendeltetésszerű tevékenységének irányítására és vezetésére alkalmas hadműveleti, tervezési és vezetési, harckészültségi, mozgósítási, kiképzési és felkészítési katonai szakértelmet. A létrehozott szervezet nem megkülönböztetett kormányzati és katonai vezető, hanem központi közigazgatási és egyben katonai vezető szervezet is, amelyben minden egyes szervezeti elemet, a saját feladatkörébe tartozóan, megilletnek a közhatalmi, valamint az irányítási és a vezetői jogosítványok.

Ezek alapján az integráció nem pusztán a jelenleg különálló és különböző funkciókat ellátó, különböző jogosítványokkal rendelkező szervezetek összeillesztését jelenti, hanem a két szervezet által ellátott feladat- és hatáskörök új munkamegosztási elvek szerinti csoportosítását, s az ennek megfelelő közhatalmi és vezetői jogkörökkel rendelkező szervezeti elemek létrehozását, annak a már előzetesen kinyilvánított kormányzati szándéknak a tiszteletben tartásával, hogy a katonai szakmai vezetési feladatokat a honvéd vezérkar főnökéhez kell átcsoportosítani.

A fentiek alapján az integráció megvalósítására általunk helyesnek tartott megoldás a közigazgatási és a honvédség működését befolyásoló szakirányítási, valamint a szolgálati elöljárói hatáskörök együttes megállapítása. Eszerint a legmagasabb szintű szolgálati elöljárói hatáskört a vezérkari főnök gyakorolja, s tőle kiindulva szervezeti és vezetési szintenként épül fel a szolgálati hierarchia. A szolgálati elöljárók azonban a szakintézkedésekben megfogalmazott szabályok szerint gyakorolják a hatáskörüket. A szakintézkedések kiadására pedig mind a vezérkar, mind a minisztérium szervei kötelesek és jogosultak. A vázolt megoldással a hadsereg működésének az irányítására vonatkozó, a polgári szakképzettséget és szakmai értékeket igénylő döntések nem katonai, hanem civil szakirányítási döntésként jelennek meg, s ebből a döntési pozícióból történik a végrehajtások tervezése, szervezése, irányítása és ellenőrzése is.

(17.50)

A szakirányítást folytató szervezetek tevékenységét alapvetően a közigazgatási államtitkár irányítja. A vezérkar mint minisztériumi szervezet, a kormányzat és a központi közigazgatás döntés-előkészítő és végrehajtást irányító tevékenysége során a katonai követelményeket közvetlenül képes megjeleníteni.

A vezérkar mint minisztériumi szervezet, a kormányzat és a központi közigazgatás döntés-előkészítő és végrehajtást irányító tevékenysége során a katonai követelményeket közvetlenül képes megjeleníteni. A vezérkari főnök az ország védelmi felkészítését szolgáló tervezési feladatok mellett ellátja a honvédség katonai vezetését, és ennek keretein belül irányítja az alárendelt szervezetek hadműveleti, tervezési, csapatfelderítési, harckészültségi, mozgósítási, kiképzési, katonai szervezési tevékenységét. A hadsereg működése, polgári és katonai irányítási feladatainak koordinációja a minisztérium egészének döntés-előkészítési eljárásában történik meg, és a miniszteri döntéshozatal során válik egységes, a vezetési és a minden oldalú szakmai irányítás igényeit kielégítő, befejezett döntéssé.

Tisztelt Képviselőtársaim! A fenti elveket fogalmaztuk meg a beterjesztett törvénymódosító javaslatokban. Úgy ítéljük meg, hogy ezek révén a Magyar Honvédség irányításának és vezetésének új minősége valósítható meg, ezért a szocialista frakció nevében az előterjesztett javaslat elfogadását támogatom.

Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

Forrás: parlament.hu