CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! Köszöntöm önt a parlamentben. Kívánok munkájához kormánytámogatást, elegendő pénzt, jó partnereket és sok sikert. Szüksége is van minderre, mert valamennyiünk érdeke, hogy az egészségügyben érdemi változások történjenek.

A kormányprogram fontos feladatokat fogalmazott meg 1998-ban: megszüntetik az Egészségbiztosítási Pénztárnál a pénzek ellenőrizhetetlen elcsorgását, átalakítják a struktúrát, gazdaságosabbá teszik a működést, tisztességes jövedelmet biztosítanak az egészségügyi dolgozóknak, végrehajtják a privatizáció legfontosabb elemeit.

Mi valósult meg az Orbán-Torgyán-kormány ígéreteiből? Az egészségügyi önkormányzat megszűnt, harmadik kormányzati szerv, harmadik államtitkár működik. Nem jött létre az egészségügyi ellátások kiadása és forrásai között az egyensúly. A pénztárhiány 1999-ben 47 milliárd, 2000-ben rekord összegű, 81,9 milliárdra nőtt. Az egészségügyi struktúra átalakításában érdemi változás nem történt. Kórházak vannak csődben vagy csődközeli helyzetben, ezt tovább nehezíti, hogy a kötelező, egyébként jogos béremelést az intézményekben sokszor csak a betegápolás egyéb költségeinek terhére tudják megvalósítani.

A sürgősségi ellátás meghirdetett programja a koordináció szintjén maradt. Leállt Kelet-Magyarország és Dél-Dunántúl megelőzésre épülő világbanki programja. Féloldalas lett az alapellátás privatizációja. Nem rendezett a felelősség kérdése, sehol sincs a beígért, tb által finanszírozott amortizáció, adóval terhelt a rendelők és a praxis vásárlására felhasználható pénz, három éve nem emelkedett a praxisok kártyapénze. Nem javult a lakosság egészségügyi helyzete.

A közvélemény-kutatásokban a problémarangsorban az első helyre került az egészségügy. Amikor az emberek beviszik a gyógyszert és a kötszert a kórházba, amikor a kisgyerekes szülők és az idősek nem tudják kiváltani a gyógyszereiket, nem elégedettek annyira a kormány eddigi eredményeivel, mint azt a miniszterelnök úr országértékelésében velünk elhitette - vagy el akarta hitetni.

(16.00)

Kedves Miniszter Úr! Kérdezem, mit tud tenni az Egészségbiztosítási Pénztár rendbetételében. Van-e, lesz-e ehhez jogköre? Lesz-e pénz a kórházak konszolidációjára, a félbemaradt beruházások befejezésére? Tud-e forrást biztosítani az önkormányzatok és a kórházak számára az egészségügyben dolgozók részére a jelenleginél jelentősebb béremelésre? Mikor emelik meg az alapellátás kártyapénzét, hogyan biztosítják a tulajdonba kerülő rendelők amortizációs költségét? A kétéves költségvetés sajnos nem tartalmazza az ehhez szükséges forrásokat. Meghirdetett programjához biztosít-e a kormány elég pénzt? (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu