DR. FÓNAGY JÁNOS közlekedési és vízügyi miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. A tengeri felkutatásról és mentésről szóló 1979. évi nemzetközi egyezményt az Európai Közösségek oly fontosnak minősítették, hogy külön ajánlás írja elő az ahhoz történő csatlakozást. A jogharmonizáció keretében hazánk a csatlakozási okiratot tavaly január 27-én letétbe helyezte, és az abban foglalt jogok és kötelezettségek Magyarország számára 2000. február 26-ától hatályosak.

A nemzetközi egyezmény a tengeren közlekedő magyar hajókat, illetve a tenger felett repülő, átjáró, átrepülő légi járműveket két tekintetben érinti: egyrészt a részükre történő segítségnyújtásban, másrészt az idegen hajók és légi járművek felkutatásában és mentésében való részvételben. A csatlakozást a tisztelt Ház korábban már megerősítette. Az érvényes magyar jogi előírásoknak megfelelően az egyezményt törvénnyel kell kihirdetni. Az általunk beterjesztett törvényjavaslat ennek tesz eleget. Külön szeretném megköszönni a külügyi bizottság egyhangú támogatását, és egyben kérem a tisztelt Házat, hogy a javaslatot szíveskedjen elfogadni.

Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)

(18.30)

Forrás: parlament.hu