DR. FÓNAGY JÁNOS közlekedési és vízügyi miniszter: Köszönöm szépen. Engedje meg, képviselő úr, hogy a végén kezdjem, mert hallottam, hogy a sajtótájékoztatón is elmondta ezt a minden alapot nélkülöző megállapítását, hogy a miniszterelnöki gép késése miatt bárkinek bármi baja lett volna. Tudom, hogy önök szeretnék, ha így történt volna, de sajnálatos módon nem így történt.

A Malév kapcsán elmondott egyéb politikai észrevételeit, ha megengedi, megint félretéve, hadd mondjam el, hogy az 1996-os közlekedéspolitikai koncepció felülvizsgálata korábban megkezdődött, reményeink szerint ez év őszén kormány elé kerül, és szándékaink szerint november-decemberben parlament elé kerül. Ezúton is kérem a képviselő urat, a Szabad Demokraták Szövetségét és valamennyi ellenzéki pártot, hogy ha az abban foglaltakkal szakmailag egyet tudnak érteni, akkor támogassák ezt a törvényjavaslatunkat.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu