DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Szeretném felhívni az államtitkár úr figyelmét arra, hogy csak részben informálódott az ott történt dokumentációkból és az ott létrehozott és keletkezett veszteségekről, mert 1995 után is számtalan veszteség keletkezett, 1998-ban, 1999-ben is, hiszen már korábban a Boston-csoport jelentéséből is kiderült ez, majd a későbbiekből. Ez az egyik, amit szeretnék hozzátenni, tehát nemcsak 1995-re vagy az azt megelőző időszakra kell tenni a veszteségek felhalmozódását.

A másik: azért a pénzügyminiszternek, illetve a kormányzatnak lett volna olyan joga, hogy például a százmillió forintos végkielégítést le tudja állítani, hiszen lehetősége lett volna arra, hogy ezt a forrást, miután veszteség keletkezett Láng László révén, nem lett volna szabad odaadni számára végkielégítésként.

Szeretném azt is megjegyezni, hogy a Magyar Nemzeti Bank mindenkori elnöke, tehát jelenleg Surányi György, közvetlenül felelős a tettekért, erre nem volt szíves kitérni. Ha a 160 milliárd forintot az egészségügynek adta volna a kormányzat, akkor az egészségügyet rendbe lehetett volna hozni, sőt még az oktatásra is jutott volna. Sajnálom, de nem tudom elfogadni a válaszát.

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiban.)

Forrás: parlament.hu