DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kiss Péter képviselőtársam hozzászólása indított arra, hogy két percre szót kérjek. Folyton és újra és újra halljuk azt a minősítést vagy azt a vádat, hogy ez a javaslat nem Európa felé megy. Szeretném fölhívni arra a figyelmet és ismét elmondani, hogy az Európai Unió éves országjelentésében a munka világával kapcsolatban számos javaslat megfogalmazódott, bár nem kritika, ahogy ezt egyes sajtóorgánumok és egyes szakszervezeti képviselők időnként interpretálni szokták. Viszont volt két olyan kérdés, két olyan téma, amelyben egyértelmű elismerés és dicséret illette a magyar gyakorlatot és a magyar kormányt.
(14.20)
Az egyik: a munkaügyi felügyelet területén végzett erőfeszítéseket ismerte el az Unió, a másik pedig egy törvénymódosítási javaslat, amely éppen a parlament előtt fekszik, és milyen érdekes, ez a törvénymódosítási javaslat épp a most tárgyalt munka törvénykönyvének jelen paragrafusaira vonatkozott.
Tehát amikor Európáról beszélünk, akkor gondolhatunk arra a képre, amely bennünk él elfogultan vagy elfogulatlanul az Európai Unióról, de én azt javasolom, hogy talán fogadjuk el hitelesnek magának az Európai Uniónak a hivatalos dokumentumát, hivatalos megnyilvánulását, mint olyan álláspontot, amely tükrözi az európai uniós álláspontot és gyakorlatot.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés