DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ivanics Képviselő Úr! Az egyik kérdésben egyetértünk, a másikban nem. Én is úgy gondolom, az elérhetőség nagyon sokat számít. Azt gondolom, e tekintetben nincs mire büszkének lennie a jelenlegi kormánynak. Hogy önök két évig egy méter autópályát nem építettek Magyarországon, s ezt követően is úgy kezdték el az építkezést, ahogy elkezdték, erre ne legyenek büszkék. Ha kiszámolnánk, hogy bennünket, szabolcsiakat mennyi anyagi kár ért azért a két évért, amit elvesztegettek az autópálya-építéssel, akkor bizonyára nagyon nagy összeget tudnánk kimutatni.
Amiben nem értünk egyet: ön azt mondta, hogy a beruházások és a munkanélküliség között nincs összefüggés. Ez vagy elszólás volt, vagy rosszul fejezte ki magát, de szeretném egyértelművé tenni a helyzetet. A beruházások és a munkanélküliség között minden közgazdasági számítás szerint nagyon komoly összefüggés van, nevezetesen: ha a beruházások növekednek, akkor általában tud csökkenni a munkanélküliség. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Így van!) Nyilván ennek van egy másik dimenziója is: bizonyos szint után olyan beruházások következnek, amelyeknek már nem magas a munkaerőigénye. Elképzelhető, hogy akkor ez nem látványos.
Én azt hiszem, hogy az ország keleti részében ma az a legfontosabb tendencia, hogy a nagyon magas munkanélküliséget - amely, ahogy elmondtam már, a '90-es években 20 százalék körül, szinte azt lehet mondani, állandósult - nem látom másként csökkenthetőnek, csak akkor, ha a beruházások növekednek azon a környéken. Jó lenne, ha ezeknek a beruházásoknak a jelentős része pedig működőtőke-beruházás lenne; nemcsak infrastrukturális beruházás, nemcsak állami beruházás, nemcsak önkormányzatok által elvégzett beruházás, hanem olyan vállalkozások beruházása, amelyek piaccal rendelkeznek, modern technológiát hoznak oda, azaz tartósan stabil megélhetést tudnak biztosítani az ott élő lakosságnak. Ebben a reményben csináljuk a dolgunkat. Azt remélem, hogy ebben közöttünk talán nincs vita.
Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés