DR. DÁN JÁNOS (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Azt kell mondanom, hogy ezer százalékban kielégít a válasza. Az interpellációm feltevésének lényege az volt, hogy egyrészt felhívjam a figyelmet az intézkedések megtételére, másrészt pedig - és ez nem az én számból hangzott el -, hogy a miniszter úr megnyugtassa az ország közvéleményét, hogy, hála istennek, per pillanat ettől nem kell tartanunk, bárki nyugodtan fogyaszthat marhahúst. Sajnos, Nyugat-Európában ezt a betegséget, amíg a száj- és körömfájásjárvány most nem kezd kialakulni, a mezőgazdaság Csernobiljaként említették. Aggódom, hogy a most kialakuló száj- és körömfájásjárvány ennek a jelentőségét is elnyomja.
Attól függetlenül köszönettel veszem, hogy miniszteri biztost nevezett ki a tisztelt miniszter úr. Úgy érzem, hogy az ország lakossága legalábbis ebben a kérdésben megnyugodhat, és nyugodtan fogyaszthat, vásárolhat a marhahúsból.
Köszönöm a válaszát. (Taps az FKGP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés