DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Most Budapestről fogok beszélni. Hogy ezt miért és milyen jogon teszem, azt már megindokoltam. Amiről most szólni kívánok, talán nem is való a parlament elé; vagy éppenhogy nagyon is oda való.
Mert gondoljuk csak el, a főpolgármester immár tizedik éve azt hangoztatja, hogy Budapestet világvárossá fejleszti. Erre sok jó lehetőség adódott, hiszen Lengyelország sem volt gazdagabb, mint mi, és Varsót, az óvárost, a műemlékeket teljes szépségükben állították helyre a háború tökéletes rombolása után. Olaszország is sok-sok gonddal küzd, a millenniumra Rómát mégis új fénnyel tündöklő várossá restaurálták, átépítették, építették. Párizs, főpolgármesterének kijelentett szándéka szerint úgyszintén megújulva lépett új századunkba.
És mi történt Budapesten? Megindult-e a világvárossá fejlődés útján? A Fővárosi Önkormányzatban a legutóbbi nagy vihart a hannoveri használt villamosok vásárlásának vitája kavarta, ami egészen a koalíció szakításának kísérletéig eljutott. Ez nagyon fontos kérdés, hiszen a körutakon nem használt, hanem elaggott villamosok járnak, a külvárosok villamosai pedig már régen közlekedési múzeumba valók. Összegezve: a villamosparkot illetően világvárosi színvonalról nem lehet szó.
Most azonban mégsem a sárga hannoveri villamosokról, hanem a "zöld villamos"-nak becézett nyilvános illemhelyekről szeretnék szólni. Ez a téma az, amit megkérdőjeleztem: vajon a parlament elé való-e? Nos, ha ezzel a város el van látva, akkor nem. De a város ma ilyen szolgáltatást alig ad polgárainak. Korábban, jól tudjuk, a nyilvános illemhelyek egész rendszere állt az utcán mozgó tömegek rendelkezésére. E tömeget nemcsak a városlakók jelentik, hanem a turisták, az alkalomszerűen vidékről ideutazók is. Az építmények formatervezettek, színükkel figyelemkeltők, rendezettek, megfizethető árúak voltak. Jelenlétük a város életében a szó szoros értelmében létszükségletet jelent, illetve jelentett.
Egy bizonyos Maslow nevű pszichológus megállapította az emberi szükségletek preferenciasorát. S míg persze nem tagadta a szeretet szükségletét az ember életében, elsőként mégis a fizikai létfenntartás szükségleteit, másodikként a biztonság, a kiszámíthatóság feltételét tekinti.
Talán önök is hallották, hogy Hongkongban megépítettek és bemutattak egy színarany illemhelyet. A tulajdonosa úgy nyilatkozott, ezzel az a szándéka, hogy Hongkongban minél több legyen, és azokat az emberek minél tisztábban tartsák, megbecsüljék. Ez kiváló, kulturált magatartásra ösztönző szándék. Mindezek tudatában nem elegendő csak sajnálkozni azon, hogy Budapest utcáiról, sőt parkjaiból, játszótereiről hiányoznak az illemhelyek. Sürgetni és minden módon késztetni kell a fővárosi és a kerületi önkormányzatokat arra, hogy ennek az alapvető szolgáltatásnak a rendszerét újból megteremtsék. Enélkül nemcsak világvárosról, de egyszerű polgári városról, egyáltalán modern városról sem lehet szó.
A polgárnak pártcsatározás helyett fizikai kényelemre, biztonságra van szüksége. Szeressük hát annyira Budapestet, hogy minden párt rá vonatkozó szándékának politikai tartalma a város lakóinak kényelmét, biztonságát szolgálja! Az új évszázadot ezzel a reménnyel kell elkezdenünk.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés