KISS PÉTER (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Kollégák! Azt beszéltük meg, mivel itt a képviselő úr világossá tette, mi is az álláspontunk, tehát hogy nem lehet garantálni sajnos, hogy nem bérletörésre fogják felhasználni a kölcsönmunka intézményét, ezért mi nem gondoljuk tovább folytatni a vitát, hanem rögzíteni azt, hogy mi ezt ellenezzük, és a módosító indítványaink éppen arra irányulnak, hogy ne léphessen érvénybe egy ilyen rendszer.
Kérjük, mivel úgy látjuk, hogy megosztott vélemények vannak a kormánypárti oldalon e témakörben, fontolják meg, vizsgálják meg még egyszer ezt az álláspontot, és ennek függvényében tegyenek majd javaslatot a szavazásra a frakciójuk számára. Mi fenntartjuk természetesen ezen vita után is az álláspontunkat, ezt szerettem volna itt most rögzíteni.
Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés