DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A MIÉP képviselőcsoportja már többször kifejtette azt az álláspontját, hogy bizonyos állami nyilvántartási rendszereknek hatékonyan és gazdaságosan kell szolgálniuk az állami feladatok ellátását. Az államapparátus jelentős részben ezen nyilvántartásokra támaszkodva látja el a feladatait. Erre tekintettel a nagy állami nyilvántartások rendszerének biztosítani kell az egymás közötti információcserét, a döntésre jogosultak hozzáférhetőségét, a nyilvántartott adatok szakterületenkénti teljességét, az állami és a szolgálati titok védelmét és a praktikusan egyszerű kezelhetőség igényét.
A személy- és tárgykörözés mint jelentős részben bűnüldözési feladatkör a MIÉP frakciója szerint is nagyon fontos részét képezi az állam közhatalmi tevékenységét kiszolgáló nyilvántartások körének. Ennek a nyilvántartási rendszernek a működtetése frakciónk szerint nem vitatott, erre szükség van, és ezt az államunk már régóta üzemelteti, részben a bűnügyi nyilvántartás részeként. Igaz, hogy az nem ilyen teljes körű.
Az állami nyilvántartási rendszerek vezetésének kétféle koncepciója létezik. Az egyik koncepció a szakterületi adatok széles körű és összefogott nyilvántartására és feldolgozására irányul: ez az úgynevezett rendszercentralizált elv. Eszerint az országos nyilvántartások széttöredezettségét az államnak el kell kerülnie, és a nyilvántartások funkciója szerint nagy és átfogó nyilvántartásokat kell üzemeltetnie. Ilyen nagy nyilvántartások például az ingatlan-nyilvántartás, a személyiadat- és lakcímnyilvántartás, a gépjármű-nyilvántartás, az adónyilvántartás, az anyakönyvi nyilvántartás és még lehetne sorolni.
Ennek az elvnek a hívei az állam hagyományos funkcióinak a teljesítéséből indulnak ki. Az állam a számára fontos adatokat nyilvántartja oly módon, hogy azokat a tárgykörük szerint csoportosítja. Nem keveri például a bűnügyi nyilvántartás adatait az ingatlan-nyilvántartás adataival, de biztosítja azok egymás közötti átjárhatóságát a felmerülő államigazgatási vagy igazságszolgáltatási eljárási igények esetére. Ez az elv kevés számú, de nagy nyilvántartási rendszereket igényel, hiszen a sok kis apró nyilvántartási igényeket - például holttestrészek beazonosítására szolgáló DNS-minták adatait - beintegrálja egy nagy nyilvántartásba, például a bűnügyi nyilvántartásba.
A rendszercentralizált elv hívei hivatkoznak a gazdaságosságra, hiszen kevés nyilvántartást kell üzemeltetni és karbantartani, kevesebb rendszer között áttekinthetőbb és hatékonyabb a kapcsolattartás, nagyobb a jogalkalmazás bizonyítási igényének, hatékonyságának és gyorsaságának a kielégítése, a politika kialakításához szükséges adatok és kimutatások könnyebben összeszedhetők, az állampolgárok számára a szükséges szolgáltatási igények - igazolások, bizonyítványok, tanúsítványok, nyilvántartási kivonatok és így tovább - könnyebben kiadhatók.
Az ezzel ellentétes gyakorlat az úgynevezett partikuláris elv. Ebben a nyilvántartások egymástól független életet élnek, és a belső bürokrácia szabadsága nagyobb. Nagyobb a nyilvántartást üzemeltetők és alakítók önmegvalósítási lehetősége. Nyilvántartásuk révén még hatalomhoz is juthatnak, ami pozitív személyiség esetén pozitív hatást is gyakorolhat a nyilvántartott szakterületre. A nyilvántartások egymás közötti kapcsolattartása viszont lazább és körülményesebb. Az állami nyilvántartások gyakorlatában ez azt jelenti, hogy gomba módjára nőnek ki a földből a különféle állami nyilvántartások, mivel a különféle hivatalok nyilvántartásai elkezdenek önálló életet élni és önálló célokat szolgálni - például közúti közlekedési pontrendszer, személy- és tárgykörözés nyilvántartása, a különféle ingatlan-nyilvántartástól elszakadt agrárnyilvántartások, környezetvédelmi nyilvántartások és még lehetne sorolni tovább.
Az állampolgár a partikuláris nyilvántartási gyakorlat létezését a saját bőrén úgy érzi meg a legbiztosabban, ha hivatali ügyintéznivalója keletkezik. Ha ilyen esetben a hivatal azt mondja neki, hogy szerezzen igazolást, bizonyítványt, tanúsítványt, kivonatot innen és innen, és mindez a nyilvántartástól nyilvántartásig való küldözgetés tömeges méreteit ölti, akkor valószínűsíthető, hogy partikulárisan és sok esetben diszfunkcionálisan működik az adott állam nyilvántartási rendszere. Ez pedig nem csupán az állampolgár életét nehezíti, hanem a hatóságok működésének a hatásfokát is csökkenti, hiszen sok helyről és körülményesen kell beszerezniük a döntésekhez a szükséges információkat.
A problémát bonyolítja, hogy a nagy állami nyilvántartásokban létezik bizonyos centrifugális erő, aminek következtében ezek képesek osztódással vagy leválással szaporodni. Ilyenkor egy nyilvántartásból két vagy több nyilvántartás keletkezik. A jelenlegi törvényjavaslat esetén is ez a helyzet.
A törvényjavaslat által szabályozni javasolt tevékenység nem újdonság a rendőrség és más bűnüldöző szervek életében. A rendőrség szinte megalakulása óta végzi a körözött személyek és tárgyak felkutatását, hiszen annak idején meg kellett találni Rózsa Sándort vagy egy elrabolt, elhajtott nyájat. Ugyancsak régóta végzi a rendőrség ismeretlen személyek személyazonosságának a megállapítását. Napjainkban a leggyakrabban idegenrendészeti eljárások során okoz gondot például az idegenrendészeti őrizetben lévő személy személyazonosságának a megállapítása. Az is régóta feladata a rendőrségnek, hogy ismeretlen holttestek vagy holttestrészek személyazonosságát megállapítsa, illetve az egyes holttestrészek összetartozóságát kutassa. Ez utóbbi esetben manapság a DNS-profilvizsgálat eredménye ad támpontot. Ez a hazai kriminalisztika történetében újszerű eljárás, aminek a nyilvántartása jelenleg a bűnügyi nyilvántartás részét képezi.
A jelenleg hatályos Btk. hatálybalépése - tehát 1978 -, valamint a bűnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról szóló törvény hatálybalépése - tehát 2000. március 1. - közötti időben a körözött személyek nyilvántartása a bűnügyi nyilvántartás részét képezte. A törvényjavaslat elfogadása esetén a körözött személyek és tárgyak nyilvántartása már önálló, külön törvényen alapuló nyilvántartásként fog létezni.
A Magyar Igazság és Élet Pártjának országgyűlési képviselőcsoportja szerencsésebbnek tartotta volna, ha a bűnügyi nyilvántartás operációs rendszerei lennének olyan irányban továbbfejlesztve, hogy az megfeleljen a törvényjavaslat elvárásainak.
(17.40)
Egyértelmű, hogy a javaslat által megteremteni szándékolt nyilvántartás túlnyomórészt a bűnüldözés érdekeit segítené és szolgálná. Az lenne a hasznosabb módszer, ha a bűnügyi nyilvántartásról szóló kodifikált jogszabályban megfontoltan összehangolt szabályok szerint egyetlen bűnüldözést segítő nyilvántartást üzemeltetne az állam, amelyet egyetlen apparátus üzemeltetne.
A MIÉP frakciója úgy gondolja, hogy a jelenleg meglévő rendszert továbbfejleszteni hatékonyabb, mint megkettőzni, vagy a jelenlegi mellé tenni egy másikat. Nem biztos ugyanis, hogy e kettőzés hosszú távon hatékonyabbnak és olcsóbbnak bizonyul. Körözött személyekhez és tárgyakhoz előélet kapcsolódik: ujj- és tenyérlenyomatok, nyomszakértői szakvélemények, DNS-profilok, büntetett előélet, ügyszámok, okmányok és így tovább.
Vagy mondok egy másik példát. Ha valakinek a körözését rendelik el egy bűncselekmény miatt, és ez nincs a bűnügyi nyilvántartás rendszeréhez kötve, előfordulhat, hogy a körözésbe nem kerül be a körözött személy előélete, veszélyessége; ugyanis ha a jelen cselekmény veszélyessége nem olyan, mint az esetleg korábban elkövetett súlyos cselekmény, és ez nem derül ki az összeköttetés hiánya miatt a bűnügyi nyilvántartásból, lehet, hogy egy nagyon veszélyes személy enyhébb cselekménye miatt a körözésben erre nem hívják fel a figyelmet. Erre tekintettel a bűnügyi nyilvántartási rendszer egyben tartása mellett komoly indokok szólnak. Hozzáteszem, hogy a körözéshez a jogszabály által rendszeresített nyilvántartásokból az előéletre vonatkozóan a tervezetben nem igényelhető adat, csak a körözött személy lehetséges tartózkodási, illetve megtalálási helyének a meghatározásához, illetve a személy azonosításához.
Bár a tervezetnek az alkotmányügyi bizottság ülésén történt tárgyalása során az előadó képviselője igyekezett megnyugtatni a tekintetben, hogy minden szükséges adatot megkaphat a nyilvántartásból a körözést kiadó szerv, mégis jobbnak tartanánk, ha ezt az igen fontos mozzanatot a törvény teljeskörűen és precízen rögzítené, most ugyanis hiányos.
Hasonlóan nem tartom precíznek annak a meghatározását, hogy a körözési nyilvántartásban szereplő személy információs jogát a hatóság mikor korlátozhatja vagy zárhatja ki. A tervezet felsorol ugyan három okot arra nézve, hogy mely hatóságok részére történt adatszolgáltatás esetén élhet a korlátozás és a kizárás jogával a hatóság, de mivel ő jogosult eldönteni, korlátozza vagy kizárja az érintett személyt abból, hogy megtudhassa, adatszolgáltatás alanya volt-e vagy sem, ez szubjektív döntésre adhat lehetőséget. Ez pedig mindig felveti, legalábbis felvetheti a gyanút a döntés egyértelműen objektív, megkérdőjelezhetetlen voltát illetően.
A javaslat a személyes adatok védelme érdekében rendelkezik az adatkezelés törvényességének a biztosításáról is. Ennek érdekében meghatározza az adatigénylők körét és az adat-hozzáférhetőség mértékét. Ezen túlmenően rendelkezik az adattovábbítási nyilvántartás létrehozásáról is; ez egy nyilvántartáson belüli alnyilvántartás. Megteremti tehát a javaslat a nyilvántartások közötti információáramlás jogi szabályozottságának az alapját is.
Amikor nagy állami nyilvántartási rendszerek hasadnak, osztódnak, akkor összetartozásuk lényegéből kifolyólag megjelenik közöttük az adategyeztetés kényszere. Ez önmagában is többletadminisztrációt igényel. Ezért irányozza elő a törvényjavaslat az adattovábbítási nyilvántartást, ami külön adminisztrációs munkát és apparátust vesz igénybe. Ha a dolog egy nyilvántartáson belül mozogna, akkor nem merülhetnének fel ilyen mértékű adattovábbítási kérdések. Mivel azonban a hasadás és az osztódás miatt az adategyeztetési igények is felmerülnek, az ilyesmi azonnal felveti az adatvédelmi problémákat is. Mivel tehát hasad az, ami egyébként egybetartozna, a repedésben pedig azonnal meg lehet találni majd az adatvédelmi biztos kifogásait, ezt a megoldást nem tartjuk szerencsésnek.
Összefoglalva: a MIÉP képviselőcsoportja jelenleg tartózkodó álláspontot foglal el a javaslattal kapcsolatban, mert azt természetesen támogatjuk, hogy legyen egy törvény a személy- és tárgykörözésről, ezt precízen kell szabályozni, de ezt szívesen látnánk egy kódexben a bűnügyi nyilvántartás szabályozásával; továbbá feltétlenül szükségesnek tartjuk a végrehajtási rendeletek tervezetének elkészülését is a zárószavazás előtt. Ha ezek addig elkészülnek, elképzelhető, hogy a jelenlegi tartózkodó magatartásunk támogatásra fog változni a kódex jellegű összefoglalás hiányának hangoztatása mellett is. E végrehajtási rendeletek elkészülése nélkül azonban nem tartom valószínűnek, hogy támogatni tudnánk azt, aminek a nagy egészét ismerjük, de a lényegét nem. Várjuk tehát az előterjesztő értesítését azok elkészüléséről.
Köszönöm figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés