BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Bauer Tamás első hozzászólására szeretnék két percben reagálni. Azért most teszem, mert meg kellett szereznem képviselőtársának a bizottsági ülésen elhangzott pontos nyilatkozatát, véleményét, mert nem szerettem volna emlékezetből idézni. Nyilván képviselő úr hozzászólása arról győzött meg, hogy az SZDSZ valóban egy liberális párt, ahol a teljesen eltérő vélemények érdemben nyilvánosságra kerülnek, és a mai vitában is természetesen nem frakciószónokok beszélnek csak, hanem valamennyi képviselő elmondja a véleményét.

Horn Gábor képviselő úr a bizottsági vitában elmondta, hogy ő úgy ért egyet ennek a köztestületnek a létrehozásával, hogy a minisztérium azt mondja, hogy legyen egy ilyen köztestület, és felszólítja az érintetteket, hogy hozzák ezt létre, és azt követően a miniszter felügyeli törvényességi szempontból, de a köztestület jogosultságára vonatkozóan és létrehozására vonatkozóan semminemű kifogást nem tett. Egyébként kijelentette, hogy az árszabályozás jelenlegi rendszere, ha nem is minden szempontból tökéletes, de ezzel a maximált árral megfelelő.

Tehát csak azt akarom jelezni, hogy miközben természetesen e vitában az ember minden véleményt igyekszik mérlegelni, nyilván egy frakcióálláspontot nem olyan egyszerű kiolvasni ebből.

(15.10)

Egyébként képviselő úr azt mondta, hogy tartalmi, szellemi értelemben sem szabad korlátozni a versenyt a tankönyvpiacon. Akkor hadd vessem össze a tankönyvpiac specialitását egy szépirodalmi piaccal! Ha valaki egy szépirodalmi műben megjelenteti, hogy az ötvenes évek egy prosperáló időszak volt gyönyörű eszmékért küzdő fiatalokkal, csak a megvalósításba némi hiba csúszott, majd jött '56 ellenforradalma, minden további nélkül megteheti, tartalmi, szellemi értelemben ez a verseny szabad. Én úgy ítélem meg, hogy a tankönyvpiacon igenis, tartalmi, szellemi értelemben is megfelelő módon korlátozni kell a versenyt.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu