CSIZMÁR GÁBOR (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Fazekas Sándor képviselőtársamnak szeretném jelezni, hogy a történelem nem az új kormánnyal kezdődött, a tartós tankönyv kérdése sem ezzel a törvényjavaslattal kezdődött. Ha ismerné alaposabban azt a bizonyos 1998-as, 5/98. számú MKM-rendeletet, amely még az előző kormány időszakában született, akkor annak a 16. § (4) bekezdésében láthatná, hogy a tartós tankönyvek és segédkönyvek ügyében már egy 25 százalékos keret megfogalmazódik abból az állami támogatásból, amely a tankönyvekre jut a költségvetési törvény alapján. Egyébként arról erős vita folyt a bizottságban, és talán részelemeiben itt, a plenáris ülésen is, hogy szabad-e ezt ilyen merev határok közé szorítani, hogy 25 százalék, mert lehetnek időszakok, például most a kerettantervek bevezetésének idején, amikor nem valószínű, nagyon nehezen vélelmezhető, hogy az új tankönyvek 25 százalékos mértékben tartós tankönyvként jelennek meg. Ugyanakkor meg lehetnek olyan időszakok, amikor már kialakult, stabilizálódott tankönyvstruktúráról van szó, és akkor esetleg egy intézmény 35-40-45-50-60 százalékban is fel tudja erre használni. Ezért tehát a szabályozásnak célszerű ehhez alkalmazkodni, és nem mereven egy szám köré meghatározni azt, hogy mi az, amit tartós tankönyvre, illetve segédkönyvekre lehet fordítani.

Ami az önkormányzatok terheit és lehetőségeit illeti, képviselőtársamnak azt ajánlom, hogy mivel önkormányzatban dolgozik egy évtizede, üljön le és számolja ki, hogy ennek a törvényjavaslatnak milyen következményei vannak az önkormányzatok költségvetésére, és ennek mi a forrása. S akkor azt fogja tapasztalni, hogy ez terheket ró az önkormányzatokra, anélkül, hogy forrásokat kapna hozzá. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu