DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Az eddig elmondottakból egyértelműen kitűnik az, hogy valóban szükség van arra, hogy a munkaerőpiacon egy erős központi kéz érvényesüljön, és én a képviselő asszonnyal teljesen egyetértek, hogy a növekedés önmagában nem biztosítja a foglalkoztatottság emelését, ez biztos igaz, és ennek kapcsán eszembe jutott, hogy a munkapiac egészen más piac, mint a tőkepiac vagy akár az árupiac.
A munkapiacnak az egyik sajátossága az, hogy a kereslet és a kínálat aszimmetrikus. Ez azt jelenti, hogy a munkaerő kereslete jelentős erőfölényben van a kínálattal szemben, magyarul, a munkaadók dominánsabb tényezők a munkapiacon, mint a munkavállalók. Ezért is megkérdőjelezhető az, hogy csupán a foglalkoztatási hivatal foglalkozzon ezzel az egész gonddal, éppen azért, mert aszimmetria van a munkapiacon, hogy nem lenne-e jobb az Európai Unió sok országához képest egy szociális vagy egy munkaügyi minisztériumot létrehozni, mert ha valahol, akkor itt a kormánynak valóban fontos feladatai vannak, abból a szempontból, hogy a munkapiac, amely azt a versenyhelyzetet nem mutatja, mint az árupiac vagy a tőkepiac, jól működjön.
A munkapiacnak egy másik nagyon fontos sajátossága, hogy erősen szegmentált a különböző foglalkozási ágak és területek szerint. Ha területek szerint vagy régiók szerint szegmentált, akkor nyilvánvaló, hogy átirányítani a munkaerőt egy másik régióba nagy gondot jelent. Sorolhatnám még tovább a munkapiac sajátosságait. (Az elnök jelzi az idő leteltét.) Ha ez igaz, akkor el kellene a kormánynak gondolkodni azon, hogy csak egy foglalkoztatási hivatal vagy a Gazdasági Minisztériumhoz kapcsolódó foglalkoztatási hivatal foglalkozzon ezzel...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés