DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Tardos Márton képviselőtársammal teljesen egyetértek abban, hogy a foglalkoztatottak száma a döntő ebben a kérdésben, nem a munkanélküliségi ráta.
Ismét a KSH adatát idézem: "A gazdasági növekedés hatására 2000-ben 1 százalékkal tovább nőtt a foglalkoztatottak száma, bár a növekedés mértéke jóval kisebb, mint a megelőző évben volt. 1999-ben 110 ezer fős, 2000-ben 40 ezer fős volt a létszámnövekedés." Ez tehát nem azt mutatja, mint a munkanélküliségi ráta kedvező alakulása - egy.
Kettő. Amit szeretnék mondani és valóban igaz, amit Tardos Márton képviselőtársam mond: a biztonság, a munkahelyi biztonság problémája merül fel.
Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! Chikán Attilát idézem, aki volt gazdasági miniszter, most a Közgazdaság-tudományi Egyetem rektora, 1995 júniusában indított egy kutatási témát - Versenyben a világgal -, ami napvilágot látott, és ebben az anyagban felhasználta a Tárki anyagát is. Megkérdezték a lakosság jelentős részét, hogy egyetértenek-e a piacgazdasággal. Fogódzkodjanak meg, mert számomra is kellemetlen volt ez az adat, amikor megtudtam: a megkérdezetteknek csak 14 százaléka értett egyet a piacgazdasággal. Egyszerűen Chikán Attila rektor úr anyagát idézem: 14 százaléka!
Két ok miatt volt ez a nagyon negatív eredmény. Az egyik az, hogy a létbiztonság, a munkahelyi biztonság jelentősen megingott, a másik pedig az óriási jövedelemkülönbségek. Ebben a témában a létbiztonság, a munkahely biztonsága nagyon fontos. Ezt talán Chikán Attilának, volt gazdasági miniszternek, a Közgazdaság-tudományi Egyetem mostani rektorának elhiszik.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés