NÉMETH ZSOLT (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A munkaerő-piaci szervezet több mint tízesztendős működése alatt folyamatos változáson ment keresztül. A kilencvenes évek elején a munkanélküliség robbanásszerű, majd folyamatos növekedése váratlanul, felkészületlenül érte a társadalmat. A munkaügyi szervezetnek példátlan gyorsasággal, számottevő tapasztalat nélkül kellett felállnia. Feladata eleinte inkább egy kárszakértőhöz hasonlított, aki szembesül a sanyarú egyéni sorsokkal, regisztrálja a helyzetet, a folyamatok befolyásolására, fékezésére, megfordítására azonban kevés eszköze, energiája maradt. 1993-tól a munkanélküliség folyamatos csökkenése azonban a gazdasági folyamatok előnyös változása mellett talán a szervezet megerősödésének, az általa nyújtott szolgáltatások, támogatások bővülésének is köszönhető volt.
Az elmúlt év közepén hatályba lépett törvényi szabályozás révén a Gazdasági Minisztériumba került a foglalkoztatáspolitikával, a munkaerő-piaci szervezet működtetésével és a munkaügyi szabályozással kapcsolatos feladatok ellátása. E változtatás nem csupán szervezeti módosulást jelzett. Jelezte azt is, hogy az EU átlagánál alacsonyabb munkanélküliségi ráta esetén a munkanélküliekről való gondoskodás, számarányuk további csökkentése aktív foglalkoztatáspolitikai eszközökkel, a gazdaság növekedésével sokkal eredményesebben végrehajtható.
A passzív, szociális és hatósági elemeket tartalmazó eszközrendszer mellett nagyobb teret kell hogy nyerjen a gazdaság sokoldalú, tudatos fejlesztése. A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény módosításában javasolt szervezeti változások keretében az Országos Munkaügyi Kutató és Módszertani Központ foglalkoztatási hivatallá alakul át, átvéve a Gazdasági Minisztériumtól a foglalkoztatással kapcsolatos operatív feladatokat, a tervezett szervezeti változtatásokkal összefüggésben szabályozza a hivatal feladatait, a munkáltatói jogkörök gyakorlását és a határozatok meghozatalának rendjét.
A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja helyesnek tartja az állami foglalkoztatási szolgálat struktúrájának felső szintjeként megjelölt foglalkoztatási hivatal szakmai irányító, koordináló szervként történő létrehozását, hiszen mindenképpen indokolt, hogy ne minisztériumi hatáskörbe tartozzanak a munkaerőpiaccal kapcsolatos operatív és egyedi hatósági ügyek.
Üdvözöljük a javaslat azon rendelkezését, amely a pályakezdő fiatalokkal és a gyermekük gondozása céljából gyermeknevelési támogatásban vagy ápolási díjban részesülő, hosszabb ideig fizetés nélküli szabadságon levőkkel kibővíti a képzési támogatásban részesíthető személyek körét.
(20.30)
A munka törvénykönyve módosítása során is többször felvetődött ez utóbbi kör fokozottabb védelme, az ismételt munkába álláskor a felmondás lehetőségének megnehezítése, késleltetése. Úgy véljük azonban, hogy a korlátozott, időleges védelem helyett sokkal hasznosabb, eredményesebb lehet egy új képzettség megszerzése. Egyetértünk azzal, hogy a képzésben részt vevő személynek adható keresetpótló juttatás összege tekintetében a javaslat, az eddigi szabályozással ellentétben, nem tesz különbséget a pályakezdő munkanélküliek és egyéb támogatásban részt vevő személyek között.
Az új kormányzati munkamegosztásból kifolyólag indokoltnak tűnik a munkaerő-piaci alapon belül az aktív foglalkoztatási célok támogatása, a GM-fejezeti kezelésű előirányzat megszüntetése. A munkahelyteremtésre és munkahelymegőrzésre ezután közvetlenül a Munkaerő-piaci Alapból nyílik támogatási lehetőség. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy az AFC elnyerésének eddigi szempontrendszere ne változzon, e támogatási forma továbbra is csupán a hátrányos helyzetű, kedvezményezett térségekben lévő fejlesztésekre vonatkozzon. Szükség van arra, hogy a gazdaságilag fejletlenebb térségek, települések a munkahelyteremtés területén továbbra is többletlehetőségeket, kedvezményeket ajánlhassanak a befektetni szándékozóknak.
Támogatjuk a javaslatnak azon rendelkezését, mely minden munkáltatóra nézve kiterjeszti az alkalmi munkavállalói könyvvel rendelkező munkanélküli-foglalkoztatáshoz kapcsolódó támogatást. A jelenlegi szabályozás csak magánszemély munkaadó vonatkozásában biztosítja e támogatási lehetőséget. Az alkalmi munkavállalói könyvet ez idáig nagyon kevesen váltották ki; nem állunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, hogy e támogatási forma nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. E módosítás talán változtat a helyzeten. Időszerű a Munkaerő-piaci Alapból nyújtott támogatások visszafizetését elmulasztókat terhelő késedelmi kamatra vonatkozó rendelkezések tisztázása, hiszen a hatályos törvényben hivatkozott külön jogszabály közel két év alatt sem került megalkotásra.
A munkaügyi szakigazgatásban dolgozó szakemberek többéves problémáját oldja fel a javaslat azon szabálya, amely jogszabályi feltételek megléte esetén lehetővé teszi a munkanélküli személy törlését a nyilvántartásból, hiszen ez idáig csak a munkanélküli-ellátás folyósítását lehetett megszüntetni. Ezzel összhangban a munkanélküli-járadék megszüntetési okai körébe is indokolt lenne felvenni azt, hogy meg kell szüntetni az ellátást, ha valamelyik megállapításkori feltétel a megállapítást követően a folyósítás során nem áll fenn, például az ügyfél nem minősül a törvény szerint munkanélkülinek. Ilyen eset fordulhat elő például akkor, ha valaki a munkanélküli-járadék folyósítási ideje alatt a munkaképességét száz százalékban elveszíti, de rokkantsági nyugdíjat jogszabályi feltételek hiányában nem lehet részére megállapítani. Előfordulhat, hogy az ügyfél a kirendeltséggel továbbra is együttműködik, az ilyen ügyfél nem rendelkezik a munkaviszony létesítéséhez szükséges feltételekkel, tehát munkába nem közvetíthető, de a munkanélküli-járadék folyósításáról nem rendelkezik a foglalkoztatási törvény.
A Magyar Demokrata Fórum helyesnek tartja a munkanélküli és a kirendeltséggel együttműködő fogalmának pontosítását. A joghelyhez fűzött részletes indokolás megfogalmazza, hogy a törvényben szabályozott támogatások és szolgáltatások elsősorban az aktív korú nem foglalkoztatottak kereső tevékenységhez jutását kívánja elősegíteni. Ezzel összefüggésben megfontolandónak tartanánk, ha a munkanélküliek számbavételének köréből kihagynák a rokkantsági nyugdíjban részesülőket is.
Ehhez kapcsolódó anomália a tárgykörrel kapcsolatban, hogy amíg a társadalombiztosítás ellátásait szabályozó jogszabályok kizárják ezen ellátások megállapítását, ha az ügyfél munkanélküli-járadékban részesül, addig a foglalkoztatási törvény csak az öregségi, rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíj folyósítása esetén zárja ki a munkanélküli-járadék megállapítását. Viszont nem lehet elutasítani az ügyfél munkanélküli-járadék iránti kérelmét, ha rendszeres szociális járadékban, átmeneti járadékban vagy baleseti járadékban részesül, míg ezen ellátásokat szabályozó jogszabályok nem engedik megállapítani a juttatásokat a munkanélküli-járadék folyósítási ideje alatt, tehát a Munkaerő-piaci Alap nem kap elegendő védelmet ebből a szempontból. A törvényjavaslat tárgyalásakor módot kell találnunk további, az előterjesztésben nem érintett módosítások megtételére is.
A foglalkoztatási törvény rendelkezik a rendbírság kiszabásának feltételeiről, összegéről. A jogszabály szerint a rendbírság felső határa 50 ezer forint. Megfontolásra javasolnánk a rendbírság felső határának emelését, tekintettel arra, hogy az államháztartásról szóló törvény szerint az államháztartás alrendszereiben az önkéntes teljesítésre történő felhíváson kívül a költségvetési törvényben megállapított értékhatárt el nem érő, kis összegű követelést behajtásra előírni nem lehet. Ez az összeg a 2001. évben 80 ezer forint. Így a jogszabályokban járatos ügyfelek kihasználják ezt a lehetőséget, és nem fizetik be a kiszabott bírságot, a végrehajtás iránt pedig az előbb említettek miatt nem lehet intézkedni. Tehát a rendbírság nem éri el a célját, azaz az ügyfelek jogkövető magatartásra ösztönzését.
A Magyar Demokrata Fórum az említett módosító indítványok benyújtása mellett a törvényjavaslatot elfogadásra javasolja, és azt a Ház számára is hasonlóan ajánlja.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés