BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy nagyon szétszaladnak a vélemények a LXIII. törvény megítélése kapcsán. Pedig a továbblépés érdekében jó lenne tisztázni, hogy mi is volt a funkciója, mennyire töltötte be a funkcióját, hogyan is értékelhetjük reálisan. Surján képviselőtársam úgy beszél a kapacitástörvényről, mint a nevetség tárgyáról, és hitet tesz a kézi vezérlés mellett. Ehhez képest bizottsági ülésen Pulai Gyula eléggé érdemén méltatta, elismeréssel - visszafogottan, de elismeréssel - szólt róla, mondván, hogy betöltötte a hivatását.

Úgy érzem, ennek a törvénynek - mindenféle hibája ellenére - voltak, vannak erényei. Ilyen erény az én szememben az, hogy próbált normativitást vinni a dologba, és hogy egyeztetési folyamatot kapcsolt a történetbe. Azt gondolom, hogy egy demokrata gondolkodásmódban sokkal inkább igényelhetjük az egyeztetési folyamatot - még akkor is, ha ez az erény jelentette a legtöbb nehézséget a történetben -, mert ez jelentheti számunkra az átláthatóságot, a kiszámíthatóságot. Ez pedig ellentéte annak, amit kézi vezérlésnek nevezünk.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu