DR. MIKOLA ISTVÁN egészségügyi miniszter: Köszönöm szépen. Nehogy valaki azt higgye, hogy mi ezeket a kérdéseket Kökény Mihály kollégámmal nem tárgyaltuk meg, hiszen kétszer is járt nálam a közelmúltban. Ezekről a kérdésekről négyszemközt is beszéltünk már, de belátom, hogy ennek színház jelleget is kell adni. (Derültség a Fidesz és az MDF soraiban.)

Szeretném elmondani, mivel 30 éve dolgozom kórházakban, a Magyar Kórházszövetségnek öt évig elnöke voltam, ismerem a kórházvilágot, nem fognak tönkremenni a kórházak, bár a magyarországi 163 kórház között van 20-22, amely valóban nagyon komoly gondokkal küszködik. Megvannak a lehetőségeink, hogy segítsünk rajtuk megszorult helyzetükben, mint ahogy ez meg is történik azoknál az országos intézeteknél, amelyekben Kökény Mihály úr is dolgozott. Az Országos Kardiológiai Intézetről van szó, amely körül óriási kampány folyt néhány héttel ezelőtt. Szeretném itt is jelezni, hogy a menedzsmentje rendben van, és a kórház, az országos intézet folyamatos működése helyreállt.

Nem kell túlságosan aggódni, az egészségügy teszi a dolgát, és fog áról bére jutni, és ezt észrevenni is tisztesség lesz.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu