315 felszólalás
I/15964 Milyen előrelépések várhatóak a Visegrádi Együttműködés kereti között?
DR. MIKOLA ISTVÁN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Magyarország 2017. július 1-jén veszi át a visegrádi csoport soros elnökségét Lengyelországtól, mint ön is említette. Az elnökség mottója: „V4 connects”, vagyis: „A V4…
T/15069 Az egyes külügyi igazgatási tárgyú törvények, valamint a tartós külszolgálat ellátásához kapcsolódó egyéb törvények módosításáról
DR. MIKOLA ISTVÁN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Először is szeretném megköszönni a bizottságoknak és mindazoknak, akik ehhez a törvényjavaslathoz megjegyzéseket tettek. Megfontoltunk minden észrevételt, minden megjegyzést, vagy legalábbis…
A/15411 Miről szól az újabb zavaros és titkos atompaktum?
DR. MIKOLA ISTVÁN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Frakcióvezető Asszony! Örülök, hogy kiderült, miről is van szó, mert nem tudtam még, amikor idejöttem, hogy mi ez a titkos atompaktum. De most már értem, miről van szó. Nem látok titkos atompaktumot, meg k…
A/15411 Miről szól az újabb zavaros és titkos atompaktum?
DR. MIKOLA ISTVÁN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Képviselő asszony, nagy tisztelettel azt kell mondjam, hogy rémeket lát. Semmiféle paktum és titkos megállapodás nincs. Amit elmondtam, az két teljesen nyilvános megállapodás, amiről értesítettük az európai hatóságokat, értesítettük…
A/15293 Kárpát-medence együtt erősödhet igazán?
DR. MIKOLA ISTVÁN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! A magyar kormány által a határon túli magyarságnak nyújtott, minden korábbinál jelentősebb gazdaságfejlesztési támogatás legfőbb célja, hogy a szülőföldjén tartsa a magyar közösséget, helybe…
A/15293 Kárpát-medence együtt erősödhet igazán?
DR. MIKOLA ISTVÁN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Az eddig maradéktalanul pozitív tapasztalatok alapján rövid időn belül újabb pályázati felhívások meghirdetését is tervezzük. Ennek keretében megnyitjuk a pályázati lehetőséget a közepes léptékű fejlesztések me…
A/15294 Ki fizeti a tüntetőket?
DR. MIKOLA ISTVÁN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Mielőtt a hazai helyzetre rátérünk, érdemes a macedóniai történéseket megvizsgálnunk; ezt nagyon röviden fogom tenni. Macedónia a nyugat-balkáni migrációs útvonal kulcsfontosságú országa, amely Magyar…
A/15294 Ki fizeti a tüntetőket?
DR. MIKOLA ISTVÁN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Elnök úr! Ez a magatartás természetesen elfogadhatatlan. A magyar kormány a magyar emberek érdekeit, biztonságát tartja szem előtt, továbbra is így fog eljárni, és fel fog lépni az illegális bevándorláss…
K/14374 Közeledik egymáshoz Magyarország és Szlovákia?
DR. MIKOLA ISTVÁN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Mindenekelőtt szeretném kifejezni egyetértésemet a magyar-szlovák kapcsolatok kiemelt fontosságára és az utóbbi években elindult kedvező irányú tendenciákra vonatkozóan. Magyarország és Szl…
T/13928 A Horvát Köztársaságnak az Európai Gazdasági Térségben való részvételéről szóló megállapodás és három kapcsolódó megállapodás kihirdetéséről
DR. MIKOLA ISTVÁN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A napirenden szereplő előterjesztés célja a Horvát Köztársaságnak az Európai Gazdasági Térségben való részvételéről szóló megállapodás, valamint három kapcsolódó kiegészítő…
T/13926 A Magyarország Kormánya és a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége (IFRC) között a Nemzetközi Szövetség Budapesti Regionális Hivatalának és Globális Szolgáltató Központjának jogállásáról szóló megállapodás kihirdetéséről
DR. MIKOLA ISTVÁN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A genfi központtal működő Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége ‑ nemzetközi nevén International Federation of Red Cross and Red Crescent Societies…
T/13926 A Magyarország Kormánya és a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége (IFRC) között a Nemzetközi Szövetség Budapesti Regionális Hivatalának és Globális Szolgáltató Központjának jogállásáról szóló megállapodás kihirdetéséről
DR. MIKOLA ISTVÁN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak néhány megjegyzést szeretnék tenni. Természetesen jó ügyet szolgál a Vöröskereszt, Vörös Félhold Szövetség, külön örülünk annak, hogy Magyarországon van. (14.40) Szeretném megjegyezni, hogy ez…
T/13927 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Kubai Köztársaság közötti politikai párbeszédről és együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről
DR. MIKOLA ISTVÁN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A törvényjavaslat célja az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Kubai Köztársaság közötti politikai párbeszédről és együttműködésről szóló megállapodás kih…
T/13929 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Kolumbia és Peru közötti kereskedelmi megállapodáshoz a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozására tekintettel létrejött Kiegészítő Jegyzőkönyv kihirdetéséről
DR. MIKOLA ISTVÁN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A napirenden szereplő előterjesztés célja az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Kolumbia és Peru közötti kereskedelmi megállapodáshoz a Horvát Köztársaság…
T/13930 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Kolumbia és Peru közötti kereskedelmi megállapodáshoz Ecuador csatlakozásának figyelembe vétele céljából csatolt Csatlakozási Jegyzőkönyv kihirdetéséről
DR. MIKOLA ISTVÁN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A napirenden szereplő előterjesztés célja az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Kolumbia és Peru közötti kereskedelmi megállapodáshoz Ecuador csatlakozásán…
T/13931 Az egyrészről Ghána, másrészről az Európai Közösség és tagállamai közötti átmeneti gazdasági partnerségi megállapodás kihirdetéséről
DR. MIKOLA ISTVÁN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az egyrészről Ghána, másrészről az Európai Közösség és tagállamai közötti átmeneti gazdasági partnerségi megállapodás aláírására 2016. július 28-án került sor. Azért átmenet…
T/13933 Az egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről a Dél-afrikai Köztársaság közötti kereskedelmi, fejlesztési és együttműködési megállapodás és kiegészítő jegyzőkönyveinek kihirdetéséről, valamint a módosító megállapodás kötelező hatályá
DR. MIKOLA ISTVÁN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Dél-Afrika az Európai Unió legjelentősebb kereskedelmi partnere Afrikában. 2015-ben a teljes kereskedelmi forgalom meghaladta a 44 milliárd eurós értéket, amelyből közel 250…
T/13932 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, és másrészről az SADC-GPM-államok közötti Gazdasági Partnerségi Megállapodás kihirdetéséről
DR. MIKOLA ISTVÁN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Dél-afrikai Fejlesztési Közösség gazdasági partnerségi megállapodásában részt vevő államok közötti Gazdasá…
T/13932 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, és másrészről az SADC-GPM-államok közötti Gazdasági Partnerségi Megállapodás kihirdetéséről
DR. MIKOLA ISTVÁN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szeretném megköszönni, hogy ezt a tíz nemzetközi szerződéstervezetet az Országgyűlés befogadta, több tízezer oldal szakmai anyag áll az itt ismertetett rövid expozék mögött. Én azt gondolom,…
H/12180 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Kanada között az Átfogó Gazdasági és Kereskedelmi Megállapodás (Comprehensive Economic and Trade Agreement - CETA) aláírásával kapcsolatos álláspontról
DR. MIKOLA ISTVÁN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Hölgyeim és Uraim! A napirenden szereplő előterjesztés célja az Európai Unió és tagállamai, valamint Kanada közötti szabadkereskedelmi megállapodás, a…
H/12180 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Kanada között az Átfogó Gazdasági és Kereskedelmi Megállapodás (Comprehensive Economic and Trade Agreement - CETA) aláírásával kapcsolatos álláspontról
DR. MIKOLA ISTVÁN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Meg szeretném köszönni a vitát, nagyon sok értékes szempont hangzott el, amelyeket a kormányzat természetesen a következő napokban ‑ mert napok vannak hátra október 27-éig, amikor is az aláír…
H/9798 Az Európai Unió harmadik országokkal kötött kereskedelmi és beruházási megállapodásaival kapcsolatos követelményekről
DR. MIKOLA ISTVÁN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon röviden az elhangzottakhoz néhány megjegyzést szeretnék tenni. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy akár igent, akár nemet mondjunk a tervezett…
Napirend előtti felszólalások
DR. MIKOLA ISTVÁN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Parlament! Tisztelt Képviselő Asszony! A felszólalásában már sok mindent elmondott, és ha megengedi, akkor én részletesen nem térek ki az ön által említettekre, hiszen nem férne bele az öt percbe, de néhány dolgot…
I/9602 Mit jelentenek az ellenzék által csak összeszerelő üzemként emlegetett vállalatok az ország nemzetgazdaságának?
DR. MIKOLA ISTVÁN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! 2015-ben a magyar gazdaság teljesítménye kiegyensúlyozottan nőtt, a bruttó hazai össztermék 2,9 százalékkal bővült. A termelő szektorok közül az ipari termelés 7,5 százalékkal nőtt, ezen belü…
T/8487 A Vegyifegyver Tilalmi Szervezet és Magyarország között az OPCW kiváltságairól és mentességeiről szóló Megállapodás kihirdetéséről
DR. MIKOLA ISTVÁN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előterjesztője: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Vegyifegyver Tilalmi Szervezet - hiteles angol nevén Organization for the Prohibition of Chemical Weapons -, amelyet a vegyifegyver tilalmi egyezmény hozott létre,…
T/8838 A konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény módosításáról
DR. MIKOLA ISTVÁN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előterjesztője: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt években Magyarország külgazdasági, külpolitikai és nemzetpolitikai prioritásaival összhangban a konzuli szolgálat útján a külföldi magyarság számára olyan el…
T/8838 A konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény módosításáról
DR. MIKOLA ISTVÁN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár:Tisztelt Elnök Úr!Tisztelt Ház!Köszönöm szépen a reflexiókat. Demeter Márta képviselő asszony kérdéseit felírtam, szakértőkkel meg fogjuk beszélni, és még a törvénytervezet vitája során konkrét válaszokkal vissza fogunk térni a felvet…
Napirend előtti felszólalások
DR. MIKOLA ISTVÁN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Parlament! Minden elhangzott a kérdésben, igazából sok mindent hozzátenni nem tudok, hiszen a sajtóinformációk és néhány kiszivárgott bizalmas híradás ezeket a Rétvári Bence képvisel…
T/6985 A nemzetközi fejlesztési együttműködésről és a nemzetközi humanitárius segítségnyújtásról szóló 2014. évi XC. törvény, valamint a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény módosításáról
DR. MIKOLA ISTVÁN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak néhány szót szeretnék szólni. Köszönöm szépen a támogatást és a kritikai megjegyzéseket is. A nemzetközi fejlesztéspolitikát és a humanitárius segítségnyújtást átláthatóbbá akartuk tenni ezekkel…
T/6258 A Magyar Köztársaság Kormánya és az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosának Hivatala közötti Megállapodás módosításáról szóló Jegyzőkönyv szövegének végleges megállapításáról és kihirdetéséről
DR. MIKOLA ISTVÁN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Egyesült Nemzetek Genfben működő Menekültügyi Főbiztosának Hivatala eredetileg a második világháború nyomán keletkezett menekültválság kezelésére létrehozott ideiglenes s…