ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Bejelentem, hogy az előterjesztő az ajánlás 1. és 2. pontjaiban foglalt indítványokat támogatja. A módosító javaslatok elfogadásához az alkotmány 32/C. § (4) bekezdése alapján a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 294 igen, 3 nem szavazattal és 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk, a zárószavazásra a következő ülésünkön kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik a területfejlesztési támogatások és a decentralizáció elveiről, a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszeréről szóló országgyűlési határozati javaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést H/3462. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig H/3462/80. és 93. számokon kapták kézhez.
Először megadom a szót Vonza András földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter úrnak, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra. A miniszter urat illeti a szó.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés