ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: (Csige József: Kínos!) Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Egy perc nem elegendő arra, hogy jelentéstani fejtegetésekbe bocsátkozzam, de kérem a képviselő urat, olvassa el még egyszer azt a szöveget is és azt is, amit első hozzászólásában idézett. Kínosan kerültem a hadsereg előtt tartott rövid ismertetőmben is az értékes és kevésbé értékes kifejezést. Azt mondtam: másképp tekint rá; éppen azért, mert ebben a vitában nem akartam részt venni.

Azt a korábbi álláspontomat szeretném megismételni, hogy az ember milyen mértékig értékes, az nagyon sokfajta szempont alapján tevődik össze. De szeretném még egyszer jelezni, hogy azok, akik az állam számára szolgálatot végeznek, a közigazgatásban dolgoznak, és vállalnak a többiektől eltérő, az ő kötelezettségeiket meghaladó nagyon súlyos kötelmeket, azokra az ember - szeretném megismételni - másképpen tekint. És én nem bánnám azt, ha ez egyébként a magyar jogrendszerben itt-ott vissza is köszönne. Hogy csak egy példát említsek önnek, nemsokára tárgyalja a parlament a fegyverviselési engedély kérését, komolyan megfontolandó (Bauer Tamás: Már tárgyalja!), hogy Magyarországon vajon nem kellene-e (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) azt a kisegítő szabályt alkalmaznunk, hogy aki nem teljesített katonai szolgálatot, annak valószínűleg nem kellene fegyverviselési engedélyt sem adni. Csak felvetem, számos hasonló dologban érdemes még ezt a különbségtételt megtennünk.

Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu