DR. KISS GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót. Gyimesi képviselő úrnak akartam mondani csak egy mondatot. Nem feltétlenül értelmetlen az, amit nem értünk, ezt szerettem volna mondani.
Pokol Béla képviselő úrnak pedig egy dolgot szeretnék mondani. Olvastam Nicklas Luhmanról írt összes könyvedet, készültem belőled, ezt már mondtam. Egy dolgot szerettem volna azonban olvasni a lex Pokol előkészítése során megjelent összes opusz kapcsán, azt szerettem volna látni, hogy nemcsak az egyik oldalon tetszenek látni a személyi jogsértéseket és a sajtószabadság megnyílt lehetőségeivel való súlyos visszaéléseket, hanem a másik oldalon is. Majd ha egyszer azt fogom látni, hogy ez is elhangzik, akkor meg fogom bocsátani az egyéb, általam súlyosnak tartott összes vétket, amelyeket nagyon nehezen bocsátok meg.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés