DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! A vita nem halad előre semmit, továbbra is két álláspont áll mereven szemben egymással. Az egyik a kormánypárti képviselőké, akik azt állítják, hogy a személyiségi jogok védelmét kívánják elérni, a másik oldalon állnak a szocialista és a szabad demokrata képviselők, akiknek az az álláspontja, hogy ez az előterjesztés konkrét politikai célokat szolgál. Lenne azonban egy teszt, még ha nem is szükségességi, arányossági teszt, amely le tudná mérni, hogy kinek is van itt valójában igaza. Az Alkotmánybíróság 30/1992., majd 36/1994. számú határozatai egyértelműen különbséget tettek a közszereplők és a nem közszereplők személyiségi jogi védelme között.

Ha valóban az a célja a hat kormánypárti képviselőtársamnak, hogy védeni kívánja az átlagembereket - idézőjelbe téve természetesen ezt a kifejezést - a különféle jogsérelmektől, akkor módosíthatnák az előterjesztésüket oly módon, hogy ezt az egyébként nem igazán jól megalapozott új jogintézményt mindenkire kiterjesztenék, kivéve a politikai és más közszereplőkre. Tehát ha egy olyan javaslatot fogalmaznának meg, amely szerint ez a törvényjavaslat nem vonatkozik meghatározott körben politikusokra, országgyűlési képviselőkre, köztisztviselőkre, más személyiségekre, nem vonatkozik művészekre, tudósokra sem, hanem egy azon kívüli körre. Ebben az esetben talán meg lehetne minket arról győzni, hogy itt nem arról van szó, amit mi állítunk, hanem arról, amit ők állítanak. Amíg azonban egy ilyesfajta korlátozást, amely teljes mértékben megfelelne az alkotmánybírósági döntések szellemének, nem fogadnak el, addig sajnos a korábbi álláspontunkat kell képviselnünk, mert azt látjuk jóval megalapozottabbnak.

Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu