DR. CZIRA SZABOLCS (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az emberiség léte és a nemzetgazdaság szempontjából is rendkívül nagy jelentőségű, rendkívüli pénzösszegeket megmozgató, az adott állat-egészségügyi státus függvényében jelentős költségeket, bevételeket jelentő, az ember számára minden szempontból nélkülözhetetlen szakág törvényi megalapozottságáról tárgyalunk.

Az állategészségügy nélkülözhetetlen az élelmiszer előállításában, nélkülözhetetlen a környezet megvédésében, nélkülözhetetlen a gazdaságban, és abban is nélkülözhetetlen, hogy ha nem tartunk lépést ártalmaival, akkor azok a szó legszorosabb értelmében az emberiség jólétét, egészségét veszélyeztetik.

Az állat-egészségügyi rendszer eredendően az ember érdekében jött létre, és ma is elsősorban ez motiválja. Ennek megfelelően egyre szigorodott az államigazgatás is e területen, s Magyarország hamarosan élenjáró lett az állategészségügyet érintő szabályozásban. Már az Árpád-házi királyok korából is ismert, hogy a piacra, vásárra felvitt állatok vágásra történő alkalmasságát úgynevezett húslátó emberek, bélyegzővel felszerelve hagyták jóvá. Közismert szavunk, a vágóhíd, Mátyás király korában keletkezett annak okán, hogy szigorú szabályokat írtak elő a vágóhidak építéséhez.

Az osztrák hercegség után a világon másodikként Magyarországon 1731-ben vezették be a marhalevél intézményét, az akkor pusztító keleti marhavészjárvány elleni védekezésül, és ez az intézmény szélesedett ki aztán a fontosabb gazdasági haszonállatokra, és fejlődött ma egy európai állatazonosító rendszerré, melynek végzésében, felügyeletében az állategészségügynek ugyancsak mindennapos feladata van.

Csak néhány példával támasztom alá az elmondottakat. Hazánkban a múlt században a morbus hungaricus, a tüdőbaj tizedelte az embereket. Hogy ez a betegség megszűnjön, először a szarvasmarha-állományban kellett megszüntetni. Napjaink réme, a szivacsos agyvelőgyulladás a maga ismeretlenségével okoz elsősorban riadalmat. De beszélhetnénk a veszettségről, melytől viszont ismertsége miatt félünk, s mely betegség a statisztikai adatok szerint még ma is tízezrével szedi áldozatait földünkön, és még hazánk sem mondhatja - nem a szakismeret, hanem pár száz millió forint hiánya miatt -, hogy az emberek élete e tekintetben nincs veszélyben. És napról napra, ismét és ismét földünkön előkerülnek vagy közvetlenül az emberre veszélyes, vagy a gazdasági életre rendkívül veszélyes állatbetegségek. Tehát amikor e törvényjavaslatról nyilatkozunk, a fentiek szerint kell megítéljük annak a szolgálatnak a tevékenységét, mely kis létszámával egy szűk szakmai grémium, de világszerte is egymást feltételező, egymást ellenőrző rendszer.

Mint köztudott, az állategészségügy állami feladatai a közigazgatásban a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz vannak rendelve Magyarországon. Az agrárminisztériumban egy főosztály foglalkozik ezzel a kérdéskörrel, s irányítja a szakterületet. Ez a felállás egyrészt harmonizál a világ más országaiban fellelhető közigazgatási szerkezettel, másrészt léteznek teljesen más felállású állat-egészségügyi szervezetek is. Az európai uniós kívánalom ezt a sokféleséget úgy hidalja át - hiszen az Unió országaiban sem egységes az állat-egészségügyi szervezet -, hogy a szervezeti felépítésbe, hovatartozásba nem szól bele. Azt az igényt támasztja és azt vizsgálja, hogy a szervezet teljesítményében az uniós követelményeknek megfelel-e, meg tud-e felelni.

Most hatályos törvényünket a legszükségesebb módosításokkal alkalmassá kell tenni erre a megfelelésre, amely megfelelés szerves része annak a belső követelménynek, hogy a rendszerváltozást ezen a területen is be kell fejezni. E szakterületet is meg kell szabadítani a kommunizmus hozta hagyományoktól, mindenekelőtt azoktól a személyi szinten fennmaradt összeférhetetlenségtől, azoktól a szervezeti szinten fennmaradt átfedésektől, melyek az 1950-ben bevezetett államosítás maradványai, s melyek a döntésben megkívánt függetlenséget ma még formailag sem teszik egyértelművé, bizonyíthatóvá, még azokban az esetekben sem, melyekben egyébként e kívánalmak megvalósulnak.

Vagyis, amíg jogszabályi fedezettel egy állatorvosnak a hatósági intézkedései során megfontolás tárgya lehet, hogy intézkedése hogyan hat a magángyakorlatára, amíg jó néhány szolgáltatói feladat jogszabályi kényszerűségből hatósági feladatvégzést igényel, amíg a hatósági állatorvosnak intézkedései során gondolnia kell arra, hogy a megélhetését nem az ebből fakadó jövedelemből szerzi, hanem majd egy másik jövedelemből, addig nem beszélhetünk nemcsak az Európai Unió által csatlakozási feltételül előírt, de a saját jogállamiságunknak megfelelő és a magyar fogyasztók érdekei által is megkívánt, a társadalom számára nélkülözhetetlen szervezet megfelelőségéről sem. E tekintetben a javaslatban a hatósági állatorvosi tevékenység megfogalmazása jelentős előrelépés, de véleményem az - és ezt előző évek jogalkotási tapasztalataira alapozom -, hogy ennek garanciáját az jelenti, ha a törvény azt is kimondja, a hatósági állatorvos az állategészségügy területén magántevékenységet nem folytathat.

(15.10)

A múlt század első felében már kialakult egy tiszti-állatorvosi rendszer, melynek már hasonló módon az összeférhetetlenségi esetei is jogszabályba voltak foglalva, és más olyan jövedelmi viszonyok voltak kapcsolva ezekhez a státusokhoz, melyek nem jelentettek egzisztenciálisan kényszerhelyzetet az állatorvos számára, sőt a közigazgatási feladatokra történő alkalmazásra a diploma birtokában is csak külön vizsga, az úgynevezett tiszti vizsga letétele után kerülhetett sor. Ezért egy ezt célzó módosítást be fogok nyújtani.

Szerintem másik ilyen lényeges kérdés az élelmiszer-biztonság kérdésköre, amit a törvénymódosítás reform célú megfogalmazásai egyik legjelentősebb, de legvitathatóbb részének tartok. Hogy mit is vitatok? Mindenekelőtt az élelmiszer-biztonság fogalmi meghatározását, mely magában hordozza annak veszélyét, hogy ezzel a végrehajtás szintjén az ügy tárcák, államigazgatási szervek, egyéni érdekek vagy egyszerűen csak a tudatlanság, a hályogkovácsok bátorsága áldozatává válhat. Ugyanis az élelmiszer-biztonság fogalmi meghatározása igencsak megnyomorított formában terült ki a tárcaegyeztetési folyamatból. A parlament, a képviselőtársaim bölcsességére lesz szükség, hogy ezt a fogalmi rendszert, ezt a feladatrendszert ebben a törvényben a szakterületi torzsalkodások, tortaszeletelési szándékok kiiktatásával a helyére tegyük. Számomra elfogadhatatlan, hogy alku tárgyává válik az, ami nem lehet alku tárgya, ami mindenki ügye: az élelmiszer.

Föl kell hívnom a figyelmet arra a tényre is, hogy Magyarországon eddig is volt és van is élelmiszer-biztonság, csak éppen élelmiszer-higiéniának, fogyaszthatósági döntésnek nevezzük. Hazánkban mint exportorientált országban ez máshogy nem is történhetett, hiszen közismert, vásárlóink - már csak az üzleti alkupozíció miatt is - az előállítás folyamatában szigorúbb igényekkel léptek föl, mint ami saját országukban érvényesült. Vagyis álláspontom szerint ebben a törvényben minden jelző nélküli élelmiszer-biztonságról kell beszélnünk, a jogosítványokat eszerint kell megadnunk. Ez - mint az eddigi gyakorlat is mutatja - nem kérdőjelezi meg az állategészségügy és a fogyasztóvédelem eddig is végzett tevékenységét. De országos érdekből is rá kell mutatni, nincs helye sem hazánk részéről, sem azon belül az állategészségügy részéről a defenzív magatartásnak. Amikor az élelmiszer-biztonságról tárgyalunk, egyértelműen rá kell mutatnunk, még ha élelmiszer-higiéniának, fogyaszthatósági döntésnek is nevezzük, hogy Magyarországnak, a magyar állategészségügynek ebben évszázadokra visszanyúló hagyományai és most is naponta végzett feladatai vannak.

A fogyaszthatósági döntéssel az élelmiszerek döntő többségénél - a tej, hús, tojás, méz s a többi alapanyagok révén - nemcsak az a döntés születik, hogy az az ember számára veszélyt jelent-e vagy sem, az a döntés is megszületik, hogy a gazdasági élet számára a termék veszélyt jelent-e vagy nem. A napjaink slágerhíreit szolgáltató kérdésekben, mint gazdasági veszélyt vagy gazdasági veszélyt is jelentő száj- és körömfájás, BSE, a nemzetközi életben sok más esetben - az élelmiszer-előállítást, -forgalmazást is beleértve -, szakmai kompetencia révén kizárólag az állategészségügy dönthet, kizárólag és megnevezetten az ő igazolását, garanciavállalását követelik meg. Belső alkuink eredményeként odaállíthatunk még jó néhány szervezetet a sertéshús vizsgálatához, a tojás importjához, az élelmiszer-feldolgozáshoz és így tovább - a kérdés az, hogy érdemes-e.

Vitathatatlan viszont a közreműködő szerepe mind az egészségügynek, mind a fogyasztóvédelemnek, ugyancsak szakmai kompetenciák révén; vitathatatlan a higiéniai előírások, a személyi higiénia, az előállításhoz használt anyagok engedélyezése, a zoonózis kérdéskörében és más esetekben. A fogyasztói érdekvédelemből pedig az élelmiszer sem kihagyható. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Pillanat, azonnal befejezem, elnök úr.

Forrás: parlament.hu