DR. GYÖRKÖS PÉTER, a mezőgazdasági bizottság előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága 2001. március 20-án megtárgyalta az állategészségügyről szóló 1995. évi XCI. törvény módosítására a T/3930. számon benyújtott javaslatot. Ez a törvényjavaslat tárca- és tárcaközi egyeztetéseken átment, széles szakmai konszenzussal elfogadott javaslat, amit már nagyon régóta várt a szakma. Azokat az igényeket foglalta össze, amelyeket az Európai Unió hazánk állat-egészségügyi szolgálatával szemben támaszt, valamint amelyek a hatékonyabb munkavégzést szolgálják.
A törvénymódosítás egyértelműen szétválasztja a hatósági, azaz az ellenőrzési, szervezési, irányítási és engedélyezési, állat-egészségügyi tevékenységet a szolgáltató tevékenységtől, ami ez idáig összeférhetetlenséget okozott. Több szervezeti és szervezési változtatást tartalmaz a javaslat, amelyek mind a hatékonyság javítását célozzák. Ezek közé tartozik többek között a kerületi főállatorvosok súlyának, szerepének megnövelése, a hatósági állatorvosok bizonyos feladatokra történő kinevezése.
A törvényjavaslat több, az Európai Unióhoz történő harmonizációs feladatot is teljesít. Ezek közé tartozik a regionalizációs elv, amely szerint a járványos megbetegedések fellépésekor nem az egész országot, hanem csak az érintett területet vesszük zárlat alá. Fontos EU-s igény a határállomási szolgálat megerősítése, korszerűsítése, a környezetvédelemmel kapcsolatos kérdések, az élelmiszer-biztonság és a bejelentési kötelezettségadás, a betegségek körének három betegséggel - így a kagylók betegségeivel, a súrlókórral és a pisztrángok vérzéses vérfertőzésével - történő kibővítése. Nagyon fontos változtatás még a kártalanítás területén az, hogy száz százalékra emelkedik, és a bejelentési kötelezettség alá eső betegségek teljes körére kiterjesztették.
Tisztelt Ház! A hozzászóló képviselők szinte egyöntetűen dicsérték az előterjesztést, a törvény-előkészítők munkáját. Néhány aggályt azonban felvetettek. A nyugat-európai kedvezőtlen járványhelyzet idején vajon megfelelő időpontban történt-e a törvénytervezet beterjesztése? Bizonyos állat-egészségügyi hatósági feladatok magán-állatorvosok kezébe kerülésével nem sérülnek-e az európai uniós élelmiszer-biztonsági előírások? Lesz-e elegendő költségvetési forrás a szűkebb hatósági szolgálat működtetésére, a kerületi és hatósági állatorvosok bérfejlesztésére, egzisztenciájának biztosítására?
Felhívták a figyelmet a képviselők arra, hogy a módosítás bevezetésével, a szervezeti átalakítással az ország járványhelyzete csorbát nem szenvedhet. Járványvédelmi szempontból rendkívül fontos az állati eredetű hulladékok és állati hullák megsemmisítése.
Felmerült a bizottsági ülésen, hogy a hatósági állatorvosok körzetekhez kötöttségének megszűnésével jó lenne egy önkormányzatokhoz kapcsolódó rendszer kiépítése. Több képviselő hangsúlyozta, hogy mindezekre a változtatásokra nem azért van szükség, mert gondok vannak az állategészségüggyel, ezeket az idő hozta. A magyar állatorvosi karra büszkék lehetünk, hírnevet szerzett magának szerte a világon. Nagyon fontos a kamarával való szoros és hatékony együttműködés is, hisz nagyon sok olyan feladat kerül át a kamarai állatorvosok tevékenységi körébe, amelyeket eddig a hatósági szolgálat végzett el.
Tisztelt Ház! A mezőgazdasági bizottság a törvényjavaslatot egyhangúlag általános vitára alkalmasnak tartotta. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés