KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Még Göndör képviselő úr mondanivalójához szeretnék kapcsolódni, és utána rátérek az egyes módosító indítványokra.
Szóval itt az a legnagyobb gond, hogy a kormányzatnak nincsen vagyonkezelési koncepciója. Ezért fordulhat elő az, hogy a Magyar Fejlesztési Bank most már nagyon sok cég portfólióját kezeli. Ezért is indokolt szűkíteni ezt a kört, de ahhoz, hogy érdemben tudjunk vitázni arról, hogy most célszerű-e csak és kizárólag a felszámolás alá került cégek vagy a valamilyen más módon az MFB-hez került cégek vagyonkezelését végeznie a banknak, ahhoz az kellene, hogy lássuk, mi a kormányzat vagyonkezelési elgondolása az össznemzeti vagyonnal kapcsolatban. Nos, ez nincs meg, és bizony az látszik, hogy a Magyar Fejlesztési Bankról szóló törvény javaslatainál a kormányzat egyértelmű törekvése az, hogy lehetőség szerint az értékes cégeket is bevigye a Magyar Fejlesztési Bank alá. Ezzel az ÁPV Rt.-nél kialakított ellenőrzési rendszer alól kivonja őket, és már az általa létrehozott igazgatóság és felügyelőbizottság hatáskörébe kerül az ügy. Erről a módosító indítványok kapcsán fogok majd szólni.
Ami a konkrét módosító javaslatokat illeti, szeretnék sorban haladni. Először az ajánlás 1. pontjában fogalmazták meg szocialista képviselőtársaim a módosító javaslatukat. Azt gondolom, nagyon kézenfekvő az a módosító javaslat, amit ők szükségesnek tartottak beírni a törvényjavaslatba, hiszen az nem fogadható el, hogy a Magyar Fejlesztési Bank egy nem haszonszerzés céljából tevékenykedő részvénytársaság, ugyanakkor a köz érdekében fejti ki a tevékenységét. Nem elsősorban, hanem általában a köz érdekében, tehát mind a két módosító indítvány szükségszerű.
Azért is indokolt a módosító javaslat megfogalmazása, mert az indokolásban az került megfogalmazásra, hogy a banknak piacszerűen kell működnie. Nos, ha piacszerűen kell működnie, akkor az együtt jár azzal is, hogy haszonszerzésre is törekednie kell. Az más kérdés, hogy ez a haszonszerzés olyan mértékű-e, hogy osztalékot fizet vagy sem, de az ő feladatai között elő kell írni, hogy törekedjen a haszonszerzésre.
A következő módosító javaslat, amit szeretnék szóba hozni, az ajánlás 7. pontjában került megfogalmazásra, szintén Kovács Tibor, Kertész és Göndör képviselő urak által. Arról szól a módosító javaslat, hogy a fejlesztések, beruházások kezelése nem értelmezhető, éppen ezért kerüljön elhagyásra a "kezelés" szó. Bár ez csak formainak tűnik, de azért hozom szóba, mert azt gondolom, ennek jelentősége van, hiszen az sehol nem kerül definiálásra, hogy mit értünk az alatt, hogy fejlesztés vagy beruházás kezelése. Úgy gondolom, hogy ha nem definiáljuk a törvényben, hogy mit értünk a fogalom alatt, akkor nem is célszerű ezt használni. A fejlesztés, a beruházás értelemszerűen mindenki által ismert, éppen ezért elégséges a Magyar Fejlesztési Bank Rt. feladatai között kizárólag ezt a két szót meghagyni, a kezelést pedig kivenni.
A 11. módosító indítvánnyal kapcsolatban már Braun képviselő úr is tett észrevételt. Én azt jegyeztem meg akkor, amikor Braun képviselő úr elmondta a véleményét ezzel a módosító javaslattal kapcsolatban, hogy a képviselő úr elfelejti, hogy az előző napirendnél tárgyaltuk a pénzügyi tárgyú törvények módosítását, és az Államkincstár átalakítása során két új intézményt hozunk létre. Azt gondolom, a két új intézmény új feladatait nem érdemes duplikálni még a Magyar Fejlesztési Banknál is, éppen ezért fogalmaztam meg magam is, hogy az MFB szakosított hitelintézeti feladataiból a d) pontot mindenképpen el kell hagyni. Ez a feladat megítélésem szerint végrehajtható az újonnan létrejövő államkincstári szervezeten belül is.
Azon túl, hogy a feladatokhoz egyébként más lehetőséget is kapcsolunk, a Magyar Fejlesztési Bank feladatát azért is indokolt szűken meghatározni, mert a Magyar Fejlesztési Bank éppen a tágra szabott feladatokon keresztül befolyásolja a kereskedelmi bankok versenyhelyzetét, oldja fel a versenysemlegességi állapotot, amit én, ahogy azt az általános vitában is mondtam, nem tartok szerencsésnek.
Az ajánlás 13. pontjában Boldvai képviselő úr fogalmazott meg egy módosító indítványt, amit nagyon fontosnak tartok, hogy elfogadásra kerüljön, annak ellenére, hogy sem az előterjesztő nem támogatja, sem a bizottságban nem került támogatásra. Azt gondolom, ha ez benne marad a törvényben, akkor ez a korrupció egyik melegágya lesz - ezt tételesen kifejtettem az általános vitában; Braun képviselő úrnak mondom, hogy ez a 13. pont -, amikor is lehetőség van arra, hogy a faktorálási tevékenységbe beszálljon a Magyar Fejlesztési Bank. Ez különösen akkor gond, ha nem kerül elfogadásra Kovács Tiborék 1. pontban megfogalmazott javaslata, mert akkor gyakorlatilag megengedjük a Magyar Fejlesztési Banknak, hogy nem kell, hogy haszonszerzésre irányuljon a tevékenysége. Tehát megkapja, mondjuk, a be nem fizetett társadalombiztosítási járulékok faktorálási lehetőségét, azt tetszőleges mértékben leszállíthatja, és akkor - ezt Horváth János képviselő úrnak mondom - itt van a klientúra kiépítésének a lehetősége. Mivel az ő költségvetése elviseli azt, hogy tetszőleges mértékben szállítsa le az adott követelés értékét, s utána tetszőleges értéken adja el, azt gondolom, ezt nem szabad kiszedni a piaci szférából. Tehát vagy elfogadják az 1. javaslatot és akkor előírjuk a haszonszerzés kötelezettségét, vagy pedig szerintem a 13. pontot támogatni kell; esetleg Braun képviselő úréknak be kellene adniuk egy Boldvaiéhoz hasonló módosító javaslatot, hogy ne legyen az, hogy a kormány Boldvai javaslatát támogatja. De ezt a pontot mindenképpen ki kellene venni, mert az én felfogásom szerint ez a korrupció melegágya.
(13.30)
A 18. pontban én egy módosító javaslatot fogalmaztam meg, amely arra irányul, hogy a pénzforgalmi számlavezetést nem értem bele abba a tevékenységi körbe, amit a 2. § d) pontja fogalmaz meg. Azért nem értem bele, mert kitüntetett helyzetben van a Magyar Fejlesztési Bank a magyar bankpiacon. Jó lehetősége kínálkozik arra, hogy az ügyfeleket magához édesgesse, hiszen olyan feltételeket tud kínálni, amit a piaci szférában más bankok nem tudnak. Innentől persze a számlavezetésre is odacsalogatható, s ez megítélésem szerint zavarja a versenyfeltételeket. Éppen ezért szükséges lenne végiggondolni azt, hogy az általam megfogalmazott módosító javaslattal nem oldható-e meg ez a probléma. Ha úgy gondolják, hogy nem kellően alapos az én módosító javaslatom, akkor erre is talán érdemes megfontolni egy kormánypárti módosító javaslatnak a benyújtását.
A 22. pontban egy viszonylag rövid módosító javaslatot fogalmaztam meg, amire szintén szeretném felhívni a figyelmet, ugyanis ennek a pontnak a figyelembevételével olyan kedvezményeket tud az MFB biztosítani az ügyfelei számára, ami a többi bankhoz képest mindenképpen versenyelőnyt jelent.
Ha megnézzük a 2. § a) pontját, amikor is az MFB Rt. szakosított hitelintézeti feladatai kerülnek megfogalmazásra, akkor a) pontként egy olyan általános megfogalmazás kerül beépítésre a törvényjavaslatba, ami úgy szól, hogy "elősegítse a magyar gazdaság modernizációját, élénkítését". Ez egy olyan gumifeladat, amibe minden tevékenységet bele lehet érteni, s ha ehhez valamilyen lehetőség kínálkozik, ha valaki ezt a feladatot betölti a bank ügyfélköréből, akkor ő valamilyen megkülönböztetett bánásmódban részesül, s akkor úgy gondolom, hogy a versenyelőny egyértelműen kimutatható.
A következő javaslat a prudens szabályokkal kapcsolatos; ilyen például a 30. számú módosító javaslat, de számos olyan módosító javaslat van, ami a prudens szabályok fellazítását irányozza elő.
Pontosabban nem a módosító javaslat irányozza elő, hanem az eredeti törvényjavaslat, a módosító javaslat pedig próbálja egy picit abba az irányba vinni a törvény végső formáját, hogy ezek a prudens szabályok érvényesüljenek a Magyar Fejlesztési Banknál is, amit egyébként a többi bankra alkalmazni kell. Ilyen a - még egyszer mondom - 30. számú javaslat is.
A bizottsági vitában elhangzott, hogy a kormány ezeket jól kiszámolta, és úgy van bekalibrálva például a 8. § (1) bekezdésében is a nagy kockázat mértéke, hogy azt kiszámolta a kormány, és azt mondja, hogy a számításai azt mutatják, hogy lehet ilyen mértékben megnövelni azt a határértéket, amit be kell tartania a nagy kockázatok behatárolásánál. Akkor mi azt kértük a bizottsági ülésen, hogy kapjuk már meg azokat a számításokat, amire alapozva a kormányzat mondja nekünk azt, hogy számításokkal megalapozott a prudens szabályok felszabadítása. Azt kértük, hogy a részletes vitára kapjuk meg. Most úgy kell lefolytatni a részletet vitát - s ez megint csak a kormány kritikája -, hogy nem kaptuk meg.
Államtitkár Úr! Én azt gondolom, hogy a kormány képviselői azért járnak a bizottsági ülésekre - remélem, a kormánypárti képviselők meg tudják majd erősíteni azt, amit most mondok -, hogy az ott felvetett kérdéseket kezeljék. Ha ott az országgyűlési képviselők azt a kérést fogalmazzák meg, hogy kapjanak számításokat, amire egyébként hivatkozik a kormány, tehát nem egy új feladatot kérünk tőlük végrehajtani, akkor azt gondolom, hogy ennek illett volna eleget tenni, s akkor most a prudens szabályokkal kapcsolatos módosító indítványainkról sokkal megalapozottabban tudnánk véleményt formálni.
A 46. és az ezzel kapcsolatos 55., 56., 58., 60. módosító javaslat elrendezi a tulajdonosi jogokat és a Magyar Fejlesztési Bank vezetési struktúráját, a felügyeletét, ellenőrzését is.
Én azt gondolom, hogy azokat a módosító javaslatokat, amelyeket szocialista képviselők fogalmaztak meg, nagyon komolyan meg kellene fontolnia a kormányzatnak; főleg akkor, ha igaz az, hogy a kormányzat vagy a kormányoldal mindent meg akar tenni annak érdekében, hogy ne egy klientúraépítés irányába mutasson a törvény.
Itt szeretném szóba hozni azt, hogy ha az eredeti formában kerül elfogadásra a törvény, most, a választások előtt határozott időre, méghozzá öt évre kineveznek egy vezérigazgatót a cég élére, igazgatósági tagokat, nagy létszámú igazgatóságot, olyan felügyelőbizottságot, amelynek az Országgyűléssel valójában nincs kapcsolata, csak a kormánnyal, tehát gyakorlatilag a 100 százalékos állami tulajdonú bankot csak és kizárólag a kormányzat tudja ellenőrizni, kivétel az a korlátozott lehetőség, amit az Állami Számvevőszék megkap ellenőrzési jogosítványként a törvényben.
Én azt gondolom, hogy az eredeti törvényjavaslatnak ez a része elfogadhatatlan, és a szocialisták által megfogalmazott javaslatok mindenképpen támogatandók.
Szóba kell hoznom az ajánlás 53. pontjában megfogalmazott módosító javaslatokat, amelyekkel sajnálatos módon az előterjesztő képviselője egyetért. Szerencsére a költségvetési bizottságot sikerült meggyőzni arról, hogy ez egy elfogadhatatlan javaslat. Most szeretném az államtitkár urat is meggyőzni arról, hogy az 53. módosító javaslat egyszerűen nem támogatható, és örülök annak, hogy a költségvetési bizottság ezt akceptálta. Ugyanis nem lehet megengedni azt, hogy az országgyűlési képviselők közeli hozzátartozói vagy hozzátartozói beüljenek az igazgatóságba. Bizottsági ülésen feltettem azt a kérdést, hogy csak nem arra gondolnak, hogy mondjuk, a párelnöküknek a vállalkozásokban ismert testvére már az igazgatóság irányába mozdul - mert nem tudok mást feltételezni, hogy Lasztovicza és Braun képviselő urak ilyen módosító indítványt nyújtottak be. Eredetileg a kormány nem akarta beengedni az igazgatóság tagjai közé az országgyűlési képviselők hozzátartozóit, most ők be akarják engedni, bár az eredeti javaslat kizárta volna. Lasztovicza képviselő úr integet, hogy ez nem így van - hát olvassa el a módosító javaslatot, és rá fog jönni, hogy mennyire igazam van!
Az ajánlás 54. pontjában én fogalmaztam meg egy módosító javaslatot, amiben azt javaslom, hogy igazgatósági tag lehessen az is, aki közalkalmazotti jogviszonyban van. Azért, tisztelt képviselőtársaim, mert nem érdemes és nem lehet kizárni olyan nagy tekintélyű szakembereket, akik egyetemeken, főiskolákon tanítanak, közalkalmazotti jogviszonyban vannak. Őket például az MFB igazgatósági tagságából ki lehetne zárni akkor, ha az én módosító javaslatomat nem fogadják el. Éppen ezért szeretném felhívni a figyelmet, államtitkár úr, az 54. javaslatra. Ma is vannak egyébként állami cégeknél magas beosztásban, igazgatósági tagságban olyan emberek, akik egyetemen tanítanak. Továbbra is meg kellene hagyni ennek a lehetőségét.
Én azt gondolom, hogy a módosító indítványok taglalásának a végére is értem.
(13.40)
Meglehetősen sok módosító indítványt kellett benyújtani ahhoz, hogy egyáltalán azt lehessen mondani, hogy ez a törvényjavaslat valamit javult. Ezzel nem azt mondjuk, ha az összes módosító indítványunkat elfogadnák, akkor támogatnánk ezt a törvényjavaslatot, de ha nem fogadják el, akkor végképp megvalósul az, amit az általános vitában is mondtunk, és amit el akar kerülni Horváth János képviselő úr is, ne egy törvényesített házibank jöjjön létre, ne egy klientúraépítésre alkalmas intézményt hozzunk létre. Ha önök ezt nem akarják, akkor elfogadják a szocialisták módosító javaslatait.
Elnök asszony, köszönöm szépen a szót.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés