DR. FÓNAGY JÁNOS közlekedési és vízügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Ha megengedi, konkrét kérdésre konkrét választ adok. Az országos vasúti szabályzat módosítását a Budapesti Közlekedési Részvénytársaság kezdeményezésére vizsgáltuk felül. A felülvizsgálat során két elvet követtünk: az egyik, hogy mi fér bele a szakmai szabályokba, illetve kisebb-nagyobb módosításokkal mi tehető erre alkalmassá; a másik, hogy elősegítsük a budapesti lakosok közlekedési lehetőségeinek javulását. A javasolt műszaki változtatásokat mind a műszaki szakemberekkel, mind az egyes társadalmi és érdek-képviseleti szervekkel előzetesen egyeztettük, hiszen az ön által is példaként említett padlómagasság elsősorban a rokkantak, testi fogyatékosok vagy kisgyermekkel utazók mozgási lehetőségeit korlátozza.
A vizsgálatok során tisztáztuk, hogy a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségéről szóló törvényekből eredő feladatokra a hannoveri villamosokat alkalmassá lehet tenni; olyan megoldások alkalmazhatók, amelyek a jelenlegi járműparknál nem vehetők igénybe. A mozgásukban korlátozottak, idősek vagy kisgyermekekkel utazók fel- és leszállását magasított peronokkal, lépcsők cseréjével, emelőszerkezet beépítésével tudjuk korrigálni. Az engedélyezésnél mindenképpen figyelembe vettük, hogy ezek a villamosok lényegesen több ülőhellyel rendelkeznek, mint a hazai forgalomban lévő villamosok.
A magam részéről személyesen is örülök annak, hogy Budapest lakosainak legalább egy részét sikerült korszerűbb villamoshoz juttatnunk. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés