DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt időszakban az állattenyésztőkre bizony nehéz idők járnak. Nem elég, hogy értékesítési nehézségek vannak, hanem sajnálatos módon az Európában elterjedt kergemarhakór, BSE, illetve a száj- és körömfájás miatt romlott a pozíciójuk, és egyre több költséget kénytelenek állni.

Magyarországon ezt a helyzetet a kormányzat nemhogy segítené, hanem sajnálatos módon azzal, hogy két és fél év alatt közel háromszorosára emelte az állati hullák megsemmisítésének díjait, valamint drasztikusan megemelte a szállítási költségeket, lehetetlen helyzetbe kerülhet az ágazat.

Ha egy átlagos szarvasmarha megsemmisítési díjáról beszélünk, akkor az bizony már 37 ezer forint környékén tart. Ha figyelembe vesszük, hogy a 30 hónaposnál idősebb marháknál kötelező a BSE-vizsgálat elvégzése, és ebben az esetben sürgősségi szállítási díj felszámítására is sor kerül... (Megszólal egy mobiltelefon.) Robikám, nagyon jó a dallam, ez tetszett az előző elnöknek, gondolom, tetszeni fog a mostaninak is; csak így tovább, zenéljél! Nos, tehát ezek a többletköltségek nemcsak hogy problémát okozhatnak a humán- és állat-egészségügyi ellátásban és rontják a gazdák teljesítőképességét, hanem feltételezhetően olyan hátránnyal is járhatnak, hogy egyes gazdák, gazdaságok, amelyek ezt a költséget nem tudják kifizetni, illegális módját választhatják a megsemmisítésnek, amely a fertőzésveszélyt, illetve az ország megítélését is ebben a helyzetben ronthatják, illetve veszélyeztethetik.

Mindezek alapján kérdezem a tisztelt miniszter urat, mi indokolja, hogy az Orbán-Torgyán-koalíció teljes egészében a gazdákra hárítja az elhullott állatok megsemmisítése után fizetendő díjakat; valamint mi indokolja, hogy 1998 óta háromszorosára kellett ezeknek a díjaknak emelkedniük. Várom szíves válaszát.

Köszönöm szépen, elnök asszony. (Szórványos taps az SZDSZ és az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu