DR. PAP JÁNOS, a környezetvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk lévő törvényt a környezetvédelmi bizottság megtárgyalta, és a hozzászólások egyrészt a javasolt módosításokat érintették, másrészt - és ezek is voltak jelentős számban - azokat a hiányzó törvénymódosításokat, amelyek időszerűségét több képviselő, de a tárca képviselője is indokoltnak tartotta.
Magáról a törvényjavaslatról a következő vélemények hangzottak el. Problémásnak látszik a 2000 lakosegyenérték, elsősorban az alatta maradó települések, illetve azok szennyvíztisztítása esetében, az értékes vízbázisok zöme pedig ezek alatt található. A 2000 fő mint határ sok veszély forrása lehet: a több kilométer csatornahálózat, annak eldugulása, pangó szennyvíz kialakulása, és még lehetne sorolni.
Ezt támasztja alá, hogy a 2000 fő alatti települések nem részesülnek támogatásban - sajnálatos módon ma még nem - a szennyvíztisztításhoz; Nyugaton ezzel szemben többféle tisztítási lehetőség van. Segíteni kellene a térségeknek a megfelelő megoldás megtalálását, szorgalmazni kell az egyedi megoldásokat a kistelepüléseken. Nem szerencsés az a megfogalmazás sem, hogy a szennyvizet tisztítom vagy bevezetem az élő vízfolyásba, még akkor sem, ha erre ma sajnálatos gyakorlat van Budapest esetében is. Az agglomeráció kétévenkénti felülvizsgálata nehezen kivitelezhetőnek tűnik, és még több probléma forrása lehet.
Kérdésként merült fel, hogy a nemzeti program hogyan lesz kötelező az önkormányzatok számára, ha azt nem foglaljuk törvénybe. Ami viszont a törvényjavaslatból kimaradt, és képviselőtársaim fontosnak tartották volna, az, hogy nem nyitott meg a javaslat több olyan fejezetet, amelynek megnyitása indokolt lett volna már a mostani módosítás kapcsán is. Ilyen például a vízitársulatok helyzete, ugyanis nehezen illeszthető be tevékenységük a mai vízgazdálkodásba és annak irányításába. A társulás és a vízügyi igazgatóságok törvényes rendezésére lenne szükség; azt gondolom, a belvíz és az árvíz nagyon szépen megmutatja, hogy itt az összhanggal problémák vannak.
Egy országos térképrendszer kellene a vízbázisokról, a vízgyűjtőkről, amelyek alapján a veszélyeztetettségi zónák kijelölhetők lennének, ahová koncentrálható lenne a szennyvíztisztítás. Az EU-hoz hasonlóan be kellene vezetni a vízgyűjtő-gazdálkodást, ne csak vízbázisban, hanem vízgyűjtőben is gondolkodjunk.
Az ivóvízvédelem nem önkormányzati, hanem állami feladat, és azt törvényben meg kell fogalmazni. Felmerült az is, hogy a kormány és az önkormányzat milyen viszonyban van ezen a téren, marad-e a pályázat, a támogatási szisztéma vagy más várható. Nem tartják jónak a képviselőtársaim azt a módszert, amikor az elhasznált víz, ivóvíz alapján számolják a szennyvíz díját. Nagyon gondot jelent a szennyvíztisztítás ellenőrzése, problémaként fogalmazták meg, hogy a szennyvíztisztítók zöme elavult, és igazából így a rendszer nem jól fog működni. A távlati vízbázisok védelme maradjon állami feladat, ezt szinte minden képviselő egyértelműen megfogalmazta.
Hiányzik a törvényből az az alapgondolat, hogy a víz ennek az évszázadnak a stratégiai kincse. Most a szennyvíz a lényeges ebben a törvényben, azonban ennél fontosabb lenne az elején kezdeni, éspedig a vízvédelemmel. Problémás a koncesszió kérdése is, ha az állam jelentős szerepvállalással beruház, kiadható-e ez koncesszióba - ez is szabályozást igényel a jövőben. Az érzékeny vízbázisok száma sokkal több, mint a deklarált három, amelyből például sajnálatos módon kimaradt a Maros-hordalékkúp és a Szigetköz is - hogy csak kettőt említsek meg. A törvényjavaslat - márpedig az EU-jogszabály elsősorban erre vonatkozik - kihagyja a felszíni vizekkel való foglalkozást, illetve a törvénybe emelését. Általános gondként fogalmazódott meg, hogy a vízgazdálkodás három tárcához tartozik, miközben az egész vízgazdálkodást egységesen kellene kezelni.
Mindezek után a bizottság 7 igen szavazattal és 7 tartózkodás - tehát nem "ellenében" - mellett nem támogatta, hogy általános vitára kerüljön.
(17.40)
Az már csak az élet érdekessége - és itt hadd mondjam el, ha már marad az öt percből még időm -, hogy bizony én azt mondtam el, amit a kormánypárti oldal fölsorolt itt a kisebbségi véleményben.
Én néztem azt a két szem képviselőt, aki az ellenzéki oldalról hozzászólt; bizony bármennyire tisztelem Házas József képviselőtársamat és nem is vitatkozni szeretnék vele, de bizony elcsipegetett abból, amit most én mondtam, mert azt mi mondtuk, tehát ha úgy tetszik, a kisebbségi vélemény. De én ezt már többször megfogalmaztam a Házban, hogy igazából egy bizottsági előadónak - legyen az kormánypárti vagy ellenzéki - nincs nehéz szerepe, és én nem értek egyet azzal, hogy kisebbségi és többségi előadó, tudniillik van annyira intelligens minden bizottsági tag, hogy előveszi a jegyzőkönyvet, és ami ott elhangzott, el tudja mondani.
Ezért fordul elő az a furcsa helyzet, hogy nem volt nem szavazat, nem mond mást jelen esetben, mert szakmai vita folyik igazából, és nem politikai vita ez ügyben, és ugyanazt mondta el Házas úr, csak hát én azt szerettem volna elmondani, amiről az öt szem kormánypárti képviselő beszélt, szemben a négy ellenzékivel, csak hát a helyettesítések miatt úgy alakulhatott, hogy a kevés ebben az esetben több lehetett, illetve annyi lehetett, mint a többi, és így lett 7 tartózkodás és 7 igen.
Én azt gondolom, hogy igazából jelen esetben a környezetvédelmi bizottság is azt mondta erre a törvényjavaslatra, hogy általános vitára alkalmas, de ez csak egy kis mellékzönge hozzá.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a Kisgazdapárt soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés