GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nagy gondban voltam, hogy részt vegyek-e ebben a kétperces vitában, de úgy érzem, hogy muszáj, mert felmerül a kérdés, valójában mi az, ami keveredik e törvény kapcsán. Egyrészt, ami rettentően fontos, az ország védelmi képessége, a másik ez az úgynevezett píárfogás, hogy a fiatalok legyenek vagy ne legyenek, vagy mennyi ideig legyenek katonák. Azt gondolom, hogy ez a törvényjavaslat hihetetlenül leegyszerűsíti a dolgot, mert valójában tényleg csak arról van szó, hogy legyen hat hónap, de az a feltételrendszer, amely ehhez rendkívül fontos lenne, az nincs meg, nem áll rendelkezésünkre.

Nagyon nagy gondban vagyok, mert a védelmi képességünkről beszélünk itt a Ház falai között, és azért ez a vita nagy nyilvánosság előtt zajlik, mert rádióközvetítés jelenleg is van. Tehát én komolyan úgy érzem, hogy veszélyeztetjük ezzel a törvényjavaslattal az ország védelmi képességét, mondhatom úgy, hogy a harckészültségünket, és ebben a Házban, nekünk, országgyűlési képviselőknek igenis felelősséggel kell tudnunk majd dönteni, amikor eljutunk abba a szakaszba, hogy mit kezdünk ezzel a törvényjavaslattal. És ez nagyon nehéz, mert miközben szakmai kérdéseket kellene megvitatni, az egész folyamatra rányomja a bélyegét, hogy aki kételyeket vagy aggályokat fogalmaz meg, az urambocsá! nem akarja a hat hónapos szolgálatot.

Most valójában nem erről van szó. Mi is elfogadjuk, hogy rövidebb legyen, aztán majd külön vitassuk meg azt, hogy mi van azzal, aki mégsem lesz katona, mert az én számításaim szerint még mindig lesz egy elég széles réteg, amelyik nem lesz sorkatona. De ezt külön kellene megvitatni, és arról kellene beszélni, hogy mi lesz az ország védelmi képességével.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Dr. Fodor Gábor tapsol.)

Forrás: parlament.hu