TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Igazán nem akarom nyújtani a vitát, teljesen meggyőzött a mostani felszólalásával arról, hogy azt sem tudja, mit nyújtott be ön. Arról nem is beszélve, hogy nem tudja, mit nyújtott be a gazdasági bizottság, mert ha tudná, nem mondana ilyet.
(13.10)
Tudniillik a gazdasági bizottság benyújtott módosító javaslatában az van, hogy az egyéni vállalkozóknál is a 2,5 millió forintos maximális határ lép hatályba adómentes költségelszámolás tekintetében, és ön teljesen az ellenkezőjét mondta.
Felhívnám a figyelmet még egy módosító javaslatra, amelyet szintén ön nyújtott be a képviselőtársával, amely teljesen megdöbbentő számomra, ez pedig a 12. sorszámú javaslat. Ebben lényegében a társasági adóalap csökkentésére irányuló tételt tesz a társaságiadó-törvénybe. Ennek az a lényege, hogy akik 50 százalékban megváltozott munkaképességű foglalkoztatottat alkalmaznak, ők az adóalapjukat csökkenthetik. Egyébként ez a tétel most is benne van a társaságiadó-törvényben, csak az van benne, hogy azok a vállalkozások csökkenthetik, amelyeknek az alkalmazotti létszámuk húsz fő alatt van. Önök ezt kiveszik a módosító javaslatból, tehát azt mondják, hogy a húsz fő felettiek is elszámolhatják ezt a kedvezményt.
Ön azt nem tudja, hogy létezik egy olyan, hogy rehabilitációs hozzájárulás. A rehabilitációs hozzájárulás terhére, ha valaki foglalkoztat ilyet, akkor azt az adónemet nem kell neki megfizetnie. Tehát ugyanúgy hatályban van húsz fő feletti vállalkozásokra is ez a kedvezmény. Pontosan az volt eddig a baj, hogy a húsz fő alattiak ezt nem tudták igénybe venni. Azt tudom tehát erre mondani, hogy a hatályos rendelkezés sokkal jobb, mint az önök módosító javaslata. Erre csak azt tudom mondani, hogy egészen bizonyos, hogy ezt nem fogja tudni támogatni a kormány, mert szerintem teljesen ellentétes azzal a céllal, amit önök is akartak.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés