NÉMETH ZSOLT (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslathoz három témakörben benyújtott, a bizottsági ülésen mérsékelt sikerrel fogadott öt módosító indítványom mellett kívánok érvelni.
Az első témakör a köztisztviselők vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségére vonatkozik. Amikor ezt megfogalmaztam, akkor úgy éreztem, hogy egy pontosítást teszek, aztán egy alaposabb vizsgálatkor rá kellett jönnöm, hogy a törvényjavaslat szövegezőjének más volt a véleménye. Nevezetesen az, hogy új munkakörbe kerülve úgy kell eljárni, mintha új közszolgálati viszony lenne, tehát a nyilatkozattételi kötelezettség akkor keletkezik.
Javaslatom szerint az esedékesség évének számításakor figyelembe kell venni az előző, vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel járó munkakörben eltöltött időt is, és az ilyen munkakörbe történő felvételkor az előző munkahelyen tett vagyonnyilatkozatot az új munkáltatónak át kell adni.
Ezt a javaslatot nem azért fogalmaztam meg, mert újabban az egy országgyűlési képviselőre jutó havonkénti vagyonnyilatkozat száma viszonylag magas, hanem azért, mivel úgy érzem, hogy nagyon szűk réteget érint ez, viszont alkalmas arra, hogy megakadályozza, hogy a vagyonnyilatkozat elől egy korrupcióval érintett köztisztviselő egy más, hasonló beosztásba elmeneküljön.
A második témakör a jegyzőkkel foglalkozik, mégpedig kifejezetten a kisvárosi jegyzőkkel. Az ő illetményük megállapításánál látok ellentmondást. Többen is felvetették azt, hogy többnyire körzetközponti feladatokat is ellátó jegyzőknél nem alkalmas a javasolt megoldás arra, hogy az ő munkájukat elismerjék. Perlaki képviselő úrnak e tárgyban benyújtandó módosító indítványát ezért jó szívvel támogatni fogom.
Ugyancsak e témakörbe tartozik az is, hogy a jegyzők illetménypótléka esetén, úgy érzem, maga a törvényjavaslat szelleme is koncepcionálisan sérül, hiszen egy karrierlehetőséget, egy előmeneteli rendet állít fel és céloz meg a törvény. Az illetménypótlékra való jogosultságnál viszont alapvetően település-lélekszám kategóriánként állapítja meg a kiegészítését. Ez alól kivételt jelent a megyei jogú város jegyzője, nagyon helyesen egyébként.
Ugyanakkor nem értem, hogy miért nem jelent kivételt így a tízezer alatti város jegyzője is, hiszen a munka bonyolultsága, sokrétűsége, nagysága alapvetően nem a település nagyságával van összefüggésben, sokkal inkább azzal, hogy miféle központi feladatot lát el egy adott, akár hatezres kisváros is, hiszen lehet az egy 20-30 településből álló kistérség központja is, vagy körzetközpontként is megjelenhet.
A harmadik témakörben benyújtott 354. számú módosító indítványom azon települések esetén rendelkező szabállyal kapcsolatos, amikor a hatálybalépéskor a helyi önkormányzat képviselő-testülete által megállapított illetményalap meghaladja e törvény hatálybalépésekor az államigazgatásban érvényes illetményalapot.
A miniszteri expozéban is megjelent, hogy különösen figyelnünk kellene azokon a helyeken, ahol önhibáján kívül forráshiányos települések teszik meg ezt az elítélendő tettet, holott többnyire arról van szó, hogy az állam által elismert, költségvetés által megszavazott és követendőnek felmutatott illetményemelést csupán az illetményalap emelésében érvényesítik, és ha megvizsgálnánk ezeket az önkormányzatokat - amit egyébként megtesznek, sokkal inkább megtesznek évről évre egy önhibáján kívül forráshiányos településnél, mint más településnél -, akkor rájönnénk, hogy itt nincs 14. havi fizetés, nincsen illetménykiegészítés, csak az van, ami az illetményalapban megjelenik.
Ezért kérem azt, hogy amikor valamiféle központi forrást, gondolom, évről évre kell fordítani a köztisztviselők béremelésére, akkor ne ezt az egyetlenegy paramétert vegyék figyelembe, hiszen ez félrevezető lehet.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps az MDF soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés