DR. FÓNAGY JÁNOS közlekedési és vízügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Úgy gondolom, ez a mindkettőnket, és ami még fontosabb, mintegy 3 millió ember mindennapjait érintő kérdés részben megérdemli azt, hogy politikai aktualitásoktól mentes prekoncepciók nélkül beszéljünk róla, és megérdemli, hogy néhány szóban áttekintsük ennek a történetét.
Valóban, a Fidesz fővárosi szervezete az elmúlt fél évben - látva a főváros vezetésének tízéves tehetetlenségét (Felzúdulás az SZDSZ soraiban.) - összeállított egy olyan javaslatot, amely tartalmaz számos olyan elemet, amit ön volt kedves felsorolni. Így tartalmazza a MÁV elővárosi vasutat, Ferihegy korszerűsítését, a Nyugati pályaudvar és Ferihegy zártpályás gyorsvasúti összeköttetését, az M0-ás befejezését.
(16.30)
Tartalmazza az északi új Duna-hidat, tartalmazza a gyorsforgalmi utak budapesti csatlakozásainak a jelenleginél jobb megoldásait, tartalmazza a Józsefvárosi pályaudvar és esetleg a Déli pályaudvar körüli területrendezést, pozícióváltozásokat és számos más, ehhez hasonló kérdést. (Taps a Fidesz soraiban.) Ezt a javaslatot juttatta el a fővárosi Fidesz-szervezet a miniszterelnöknek és a közlekedési tárcának, amit mi köszönettel vettünk. A közlekedési tárcának volt az a szakmai véleménye, hogy ez körülbelül 250 milliárd forint, amelynek egy jelentős része a kétéves költségvetésben is rendelkezésre áll.
Négy perc nem ad nekem lehetőséget arra, hogy akár az elővárosi vasút vagy az M0-ás befejezésének a fedezeti pontjait felsoroljam, de nyilvánvaló, hogy erre az egészre ennél lényegesen több pénz kell. Erre utalt a miniszterelnök a Gazdasági Tanács ülésén, amikor azt mondta, hogy ezt a programot a fővárosi szervezet elkészítette, és ehhez kérte a miniszterelnök mind a Gazdasági Tanácsban ülő tripartit (Közbekiáltások az SZDSZ soraiból: Werbőczy!) szereplők, mind a beruházók segítségét és többek között - és erről szól tulajdonképpen az ön interpellációja - a főváros egyetértését és hozzájárulását. Ezt a szakmai javaslatot jelenleg a fővárosi Fidesz-frakció is megkapta, és a feladata az, hogy a főváros irányításáért felelős valamennyi pártot ennek az ügynek megnyerje, nem titkoltan annak a reményében, hogy a főváros is hozzájárul ezekhez a - többek között kétmillió fővárosi mindennapi életét megkönnyítő - fejlesztésekhez.
Bízom benne, hogy ezeket a törekvéseinket mind a főváros irányításáért felelős valamennyi párt, mind a parlamentben ülő valamennyi párt támogatni fogja, és közösen meg tudjuk ezeket valósítani.
Ami a miniszterelnök ön által idézett, pontosabban felhívott beszédét illeti, szívesen rendelkezésre bocsátom annak a szó szerinti szövegét, gondolom, képviselőtársamnak ez megvan. Ott ennek a tervnek a hozzávetőleges bekerülési költségéről volt szó, természetesen annak a közlése mellett, hogy a kormány kész ebben a programban részt venni, ennek megfelelően utasított személy szerint engem, hogy megkeresés esetén álljak a főváros és akár főpolgármester úr rendelkezésére, mind a fővárosi Fidesz-frakciót, hogy folytassa le az ehhez szükséges politikai tárgyalásokat. Ezekre mind a frakció, mind én személy szerint készen állunk.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés