DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Nemzeti Bank újragondolása és az azt szabályozó törvény módosítása időszerű, ha másért nem is, azért, mert az Európai Unió felé való haladásunk szükségessé teszi ezt. Valóban, ha egy ilyen nagyobb intézménynek válunk tagjaivá, jobb, hasznosabb inkább koordináltnak lenni, mint kevésbé. Ebből a szempontból, innen nézve mondom azt, hogy a kormány egy olyan törvényjavaslatot hozott a Ház elé, amely ezt a célt szolgálja.

Az, hogy ez a törvényjavaslat iskolapéldája-e a központi bank intézményének, gondolatának és annak a jegybank-filozófiának, ami az irodalomban szerepel, a világtapasztalatból ismert, egy másik kérdés.

(14.10)

Én nem hiszem, hogy ott tartunk. Azonban ami most a szándékunk és most a feladatunk, ez a törvényjavaslat ezt szolgálja, és ezt kormánypárti és ellenzéki módosításokkal olyanná lehet tenni, amiben a tisztelt Ház megegyezhet, és ami a célt, az európai integrációt, a haladást is szolgálja. Az, hogy az itteni vitában, igen tisztelt képviselőtársaim, milyen nézetek hangzanak el, nem közömbös. Mert a törvényhozó szándékát az alkalmazás során, egy hónap múlva, egy év múlva, tíz év múlva és később nézegetni fogják, és ha olyan véleményeket mondunk, és azokat nem igazítjuk ki, amelyek félreértésre adhatnak alkalmat, az bizony nem jó.

Mire gondolok? Arra, hogy a jegybanktanács önállóságát megkérdőjelezzük. Értem én, hiszen vagyunk néhányan a gazdaságtörténelemnek is a munkálói, és tudjuk, hogy vannak és voltak olyan országok, mint például Nagy-Britannia, ahol voltak évek, évtizedek, amikor a pénzügyminiszter volt a felügyelője a jegybanknak, voltak más országokban is ilyenek. Azonban, igen tisztelt Ház, a jegybank mint a pénzügyi politika intézménye, egyfajta haladás és fejlődés eredménye. Eljutott valameddig, eljutott odáig, ahol most van. Mi is itt az irányító szempont? Az, hogy az Országgyűlés, mindegyik országnak az országgyűlése, amely végső soron felelős az országa pénzéért, nem kívánja és nem is tudja maga a pénzügyeket, a pénzügypolitikát csinálni; mint ahogy nem képes a kormányzásra, hanem rábízza a kormányra, az igazságszolgáltatást az igazságszolgáltatásra. Tudjuk, amikor a parlament akart kormányozni, mik történtek a történelemben, a francia forradalom példa erre. Tehát ennek a történelmi fejlődésnek és munkamegosztásnak a következménye során tartunk most ott, hogy a jegybankok függetlenségét kívánatosnak tartjuk, tartják szerte az országban, és a vita többé-kevésbé ekörül van.

Értem én azt, amit két képviselőtársam is mondott, hivatkozva nagy nevekre. Azt mondani, hogy Milton Friedman mit gondol a jegybankról, valóban meglepő. Általában egyetemi hallgatóim vagy kereskedelmi kamarai hallgatók nem tudják, hogy Milton Friedmannak mi a véleménye a monetáris politikáról. Ugyanis a világ azt hiszi, hogy ő a monetáris politika, a monetarizmus atyja, pedig éppen ő az, aki azt mondja, hogy a pénzt nem szabad gazdaságpolitikai célokra használni. Tehát ne nyúljunk hozzá! Ilyen szempontból Takács képviselő úr idézete valóban beleillik a képbe, Milton Friedman azt mondta, hogy ő olyan jegybankot képzel el, amelyik valahol a pénzügyminisztérium ötödik emeletén egy kis szoba, és egy tisztviselő egy zöld sapkában számokat jegyez fel. Persze, ez a nézete Milton Friedmannak egy átmeneti valami, amikor mintegy meghívta ennek a szakmának az ismerőit és vitatóit további gondolkodásra.

Mégis ma már ott tartunk - beleértve a pénzügy tudósait és gyakorlóit, a gazdasági életet, a gazdaságpolitikát -, hogy igen, a jegybank önállósága kívánatos. Miért is van ez? Azért, mert ha a politika, a kormányzás, az Országgyűlés, a parlament irányítaná napról napra, hétről hétre, akár évről évre, akkor sokkal több változásnak lenne kitéve a gazdaságpolitika, a gazdasági élet, mint akkor, ha egyfajta stabilitás garantálva van. A jegybank e tekintetben a stabilitásnak egy intézménye. Hogy tökéletes-e? Én vagyok az első, aki kérdőjelet teszek mellé. Azonban az eddig elért és kiagyalt módszerek között itt tartunk, és ez látszik a legkevésbé nemkívánatosnak, a legkevésbé járhatónak.

Ennek az önálló jegybanknak a feladatai közül nézzük és elemezzük a tételeket. Hívom a képviselőtársaimat, és tanácsolom a kormánynak, hogy gondoljuk újra azt a tételt, azt a sorát ennek a törvényjavaslatnak, amely azt mondja, hogy a jegybank, a Magyar Nemzeti Bank fő célja... - az infláció vagy pénzügy? (Bauer Tamás: Árstabilitás!) Árstabilitás, köszönöm, képviselő úr. Nos, én ezt szeretném úgy olvasni, hogy ez bizony nem teljes, és ennél teljesebb megfogalmazásra van szükség. A jegybankok szerte a világban, ha megnézünk százat, közülük nyilván kilencven, és ha megnézzük az irodalmat, a következőképpen fogalmazzák meg a jegybankok céljait, többnyire négyet. Nevezetesen: árstabilitás, teljes foglalkoztatottság, gazdasági növekedés és a nemzetközi egyensúly. Tehát az árstabilitás az egyik, azonban nem az egyetlen, és akkor lesznek hibák és félreértések, ha azt hisszük, hogy az árstabilitás az egyetlen. Akkor inflációs elméletekbe keveredünk vagy nézetekbe, úgy, ahogy ma is itt, a Ház fórumán megtörtént.

Szeretném aláhúzni - igen, aláhúzom azt -, hogy az árstabilitás, amit ez a törvényjavaslat az egyetlen célként jelöl meg, akkor érhető el legjobban, ha a másik két-három célt is párhuzamosan műveli a jegybank. Nevezetesen: a teljes foglalkoztatottság felé való törekvést, néha úgy mondjuk, hogy a munkaerő teljes foglalkoztatása, én néha úgy gondolom, hogy az összes termelőeszköz teljes foglalkoztatása, továbbá az optimális gazdasági növekedés. Ha mindezt a három célt, vagy még a negyediket is, a nemzetközi egyensúlyt szemmel tartja a jegybank, és eszerint formálja a pénzügyi politikát, akkor jobban eleget tesz a feladatának. Sőt, visszatérek oda, ahogy egy perccel ezelőtt mondtam, akkor még az árstabilitás célját is eredményesebben művelheti.

Erről a témáról különböző alkalmakkor, különböző formában vita volt, és én ennek többször hangot adtam; nevezetesen azt mondván, hogy akkor lesz az ár stabil, tehát akkor lesz az infláció kicsi vagy minimális, ha az összkínálat egyensúlyba kerül, vagy az egyensúly irányába halad az összkereslettel. Tehát a gazdasági növekedés a diagnózisa és a gyógyszere az infláció problémájának. Ha csupán az inflációról beszélünk, és elhanyagoljuk a növekedés témáját, akkor - hogy is mondjam? - öngólt lőhet a gazdaságpolitika, mert az infláció inkább fokozódna, semhogy gyógyulna.

Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Ilyen szellemben módosító indítványokat nyújtottam be, és szeretném, ha a bizottságok és a Ház fontolóra venné azokat. Köszönöm a meghallgatást.

Forrás: parlament.hu