LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Zuschlag képviselőtársam arról beszélt, hogy nem divat ma az elnevezés során odatenni az egyébként általa egész életében így használt jelzőt, illetve megnevezést, rangot, méltóságot, a grófi címet.
Egy érdekes dolgot vetek fel, megpróbálom röviden összefogni, hogy mennyire másképpen él ez a közgondolkodásunkban. Egy vidéki kisvárosban történt nem oly régen, hogy egy Klebelsberg-iskola épületében levő tantestület, aztán az önkormányzat azon gondolkodott, hogyan nevezze el az iskoláját. Végül hosszú vita után két név maradt meg: az egyik gróf Klebelsberg Kunó neve, a másik Eötvös József neve. Érdekes módon a vita során együtt élt... (Horn Gábor: Báró!) Báró, bocsánat, elnézést kérek, báró Klebelsberg Kunó. Tehát a báró szó ottmaradt bennük, és a vita során senki nem azon gondolkodott, hogy most a bárót vegye el, hanem inkább más érvek mentén folyt a vita. Tehát együtt élt az emberekben, az ott élőkben a rang, a megnevezés, a teljes név, nem pedig külön - ez az egyik.
Másrészt pedig én nem arra gondolok, hogy az Andrássy út elnevezését meg kell változtatni a jövőben, és gróf Andrássy út legyen. Nem arra gondolok, hogy most akkor ezt általánossá kell tenni az országban. De arra igen, hogy ebben az esetben talán eltekinthetünk a megszokott névadási gyakorlattól, és talán amit ő teljesen természetesnek tartott, illetve környezete csak Andrássy grófként ismerte, nevezte, ezt átörökítsük a jövőbe is.
Köszönöm szépen.
(12.50)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés