BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót. Mindenekelőtt két rövid észrevétel ahhoz, amit Lezsák képviselő úr, illetve az államtitkár úr mondott. Lezsák képviselő úr azt mondja, hogy az SZDSZ álláspontja a kormánynak azzal a törekvésével áll szemben, hogy a magyar állam segítsen a szomszéd országokban élő magyarokon. Nem! Az SZDSZ álláspontja azzal áll szemben, hogy ilyen módon, ilyen kötöttségekkel, ilyen eszközökkel, ilyen kockázatokkal tegye ezt. A mi javaslataink arra irányulnak, hogy más módon tegye ezt. Majd a második vitaszakaszban erre még visszatérek.
Amit az államtitkár úr mondott: muszáj arra utalnom, ha előveszi az alapszerződéseket, és megnézi azoknak a rendelkezéseit, azok kisebbségi jogokról szólnak, kisebbségi jogokról, államtitkár úr. Azok hetven év után vagy hetvenöt év után először fogadtatták el a szomszéd országokkal, hogy a kisebbségi magyarok kérdése nem belügy, hanem a két ország szerződésében rendezendő ügy. Ezt egyébként nem mi találtuk ki, hanem az Antall-kormány kezdte, mi folytattuk - tehát ilyen értelemben az az állítása, hogy másról szóltak, egyszerűen, finoman fogalmazva: hamisítás -, azt gondolom, hogy ezen az úton lehet és helyes továbblépni.
A másik kérdés pedig ez a bizonyos szomszédokon túli - amiről Kelemen András is beszélt, és amiről Bakonyi Tibornak egy kitűnő módosító javaslata is beszél, amiről ma még nem esett szó. Abban egyetértek az államtitkár úrral, hogy ezt az erőszakos áttelepítés klauzulát nem lehet, nem célszerű alkalmazni, hiszen akit nem erőszakkal áttelepítettek, hanem csak tanulást, munkát, családot talált Csehországban, Oroszországban vagy bárhol másutt, azt sem kell diszkriminálni, azt is magyarnak kell tekintenünk, határon túli magyarnak. Tehát ilyen értelemben ebben az esetben a Bakonyi-féle vagy az általam javasolt megoldás járható út (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és nem voltak az államtitkár úrnak komolyan vehető érvei ezzel szemben.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés