DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Engedjék meg, hogy az erre a szakaszra vonatkozó módosító javaslataimat indokoljam. Mindjárt kapcsolódnék az előttem szólóhoz, nekem is van egy javaslatom ugyanahhoz a törvényjavaslati részhez, amely a jegyzékben a 49. számot viseli.
Azok, akik korábban foglalkoztak ezzel a kérdéssel, talán még emlékeznek rá, hogy volt egy alapjavaslatom a közoktatási törvény módosításánál, amely szerint a térségi együttműködés kiépítését és az országos szervezetek nemzeti szervezetté történő átalakítását oly módon képzeltem el, hogy a határ mindkét oldalán működő részek összefogásával kialakult oktatási intézmények révén - mivel ez az oktatási törvényre vonatkozott -, valamint azzal, hogy az Országos Köznevelési Tanács, az Országos Pedagógus Akkreditációs Bizottság, a Tankönyv és Taneszköz Tanács, de továbbmegyek, a pedagógiai szakmai szervezetek, szülői és diákszervezetek, valamint az iskolafenntartók képviseleti szervei működésükben és szerkezetükben közeledjenek egymáshoz, épüljenek ki közöttük a kapcsolatok, vagy épüljenek át úgy, hogy bennük egyenlő joggal vehessenek részt határon túli magyar küldöttek is.
Azt hiszem, a szándék nyilvánvaló, de a megoldás oktatásügyben nem törvénybe illeszkedő, hiszen ez más szintű rendezést igénylő kérdés, amin tovább kell dolgozni. A módosító javaslatom ebben a szellemben fogalmazódott meg. Végiggondolván azt, hogy a nemzet egészére kiterjedő közfeladatok ellátásában mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, aki ez iránt érdeklődő nemzettagnak tartja magát, azt javaslom ebben a módosításban, hogy azok a köztestületek, amelyek a magyar kultúra és tudomány ápolására, továbbá egyéb közfeladatok ellátására szerveződtek és működnek, tagjaik közé egyenlő jogon vegyék fel a magyar igazolvánnyal rendelkező személyt, ha az belépni kíván. Ehhez hozzáteszem azt, hogy a civil szervezetek ne alkalmazzanak hátrányos megkülönböztetést magyar igazolvánnyal rendelkező tagok felvétele kapcsán.
Az ellenvetés ezzel a módosító javaslatommal szemben az volt, hogy a Magyar Tudományos Akadémia az egyetlen olyan köztestület, amely számba jöhet. Nos, egyrészt nem ez az egyetlen számba jöhető köztestület, hiszen jól tudjuk, hogy például a szakmai kamarák is idetartoznak, másrészt viszont másutt is elhangzott már az az érvelés, hogy nem kellene rögzíteni a jelenlegi helyzetet, hanem kaput nyitni a jövőnek, mint ahogy például, úgy tudom, Tabajdi képviselő úrnak azt az indítványát, amelyben az alapítványok jelenlegi működését körülírni és lehatárolni törekedett, pontosan ezzel az érveléssel utasították el, azzal, hogy a jövő számára és a rugalmas célkövetés számára tartsuk meg a lehetőségeket.
A következő módosító indítványomban az utazási kedvezményt érintően a 9. § (4) bekezdésének elhagyását javasoltam. Úgy érzem, ez menet közben megoldódott. Tudomásom van a kormány részéről egy olyan módosító indítványról, amely megoldja ezt a kérdést, ezért ezen tovább is lépnék.
Az 59. sorszám alatt egy technikai jellegű javaslat szerepel, ami meggondolandó, bár eddig nem támogatott. Ebben azt javaslom, hogy a szomszédos államokban meglévő tanulói vagy hallgatói jogviszony fennállását ne a magyar igazolványba jegyezzék be, hanem az ajánló szervezet igazolja ezt a diákigazolványban. Ennek a javaslatomnak csak technikai oka van, hiszen olyan igazolásról van szó, amely évente esedékes, és nyilvánvalóan nehezen megoldható, hogy - a módosító tervek szerint - egy tíz évig használandó igazolványban történjék ennek a megújítása és bejegyzése.
A következő módosító javaslatom a 73. számú ajánlási pontban szerepel. Szemben a 15. § (1) bekezdésének megfogalmazásával, ahol a nevelési-oktatási támogatás iránti pályázatot saját háztartásban élő kiskorú gyermekhez és állandó lakhelyhez köti, úgy érzem, ez a két kritérium felesleges szigorítást tartalmaz, amely a támogatás fő szempontjától eltér, és főképpen félreviszi azt a támogatást, amit megfogalmaztunk. Ezek a szigorítások a törvény célja szempontjából igazából szükségteleneknek és feleslegeseknek tűnnek számomra, ezért ezek törlését javaslom.
A 76. pontban a 15. § (2) bekezdésének a módosítását javaslom. Itt is hasonló szellemű a változtatásom: a saját háztartás és az állandó lakhely hangsúlyozását érzem feleslegesen szigorító intézkedésnek.
A 78. §-sal kapcsolatban a külügyi bizottság ülésén a kormány részéről elhangzott az a megállapítás, hogy egy csatlakozó módosító javaslat megfogalmazható. Itt ugyanis azt javasoltam, az, hogy a pályázati kérelem elbírálása során mely óvoda és mely oktatási intézmény minősül magyar tannyelvűnek, ne pusztán az oktatási miniszterhez kötődő jog legyen, hiszen a tényleges körülményeket legjobban az ajánló szervezet tudja felismerni, és a szubszidiaritás elve is ezt követelné meg. Természetesen el tudok képzelni egy ennél pontosabban megfogalmazott csatlakozó módosító indítványt, és amennyiben ilyen keletkezik - ahogy azt a kormány jelezte -, akkor azt támogatni fogom.
A 82. pontban a 15. § (4) bekezdéséhez egy kiegészítést javasolok. Ez kétségtelenül felvet egy elvi kérdést is. Mindenekelőtt úgy érzem, hogy a szülőföldön nyújtandó nevelési-oktatási és tankönyvtámogatás döntő lépés abban, hogy minden, a magyar nemzethez magát tartozónak érző és a kulturális identitás területén a gyerekei számára valamit átadó szülő közvetlenül érezze azt, hogy ebben valamilyen, ha csak szimbolikusat is, de támogatást kap. Ennek következtében elvileg a pályázati rendszer ellen vagyok, és legszívesebben azt mondanám, hogy alanyi jogon járjon. Azonban egy olyan területen, amely számunkra nem tekinthető át, Magyarország határain kívül az alanyi jogosultságot megállapítani nyilvánvalóan nagyon nehéz volna, ezért a pályázati kérelem szükségességét identifikációs, beazonosítási szempontból indokoltnak tartom. Tehát a pályázatra szükség van az igényjogosultak megállapításához.
Ugyanakkor ha a hasonló helyzetben lévő pályázók megfelelnek a kötelezettségeknek, a kívánalmaknak, akkor az igénylő jogosultak között nem szabad indokolatlanul különbséget tenni, mert igazából ez volna a diszkrimináció, hanem a rendelkezésre álló anyagi lehetőségeket egyenlően kellene elosztani. Ezzel kapcsolatosan ellenvetés fogalmazódott meg a kormány részéről, hogy egy pályázati elbírálás számára eleve kötelező feltételt megszabni nem lehet.
(11.40)
Formailag tehát igaz és én elfogadom a kormány álláspontját, de a cél szempontjából kétségtelen, hogy nagyon-nagyon káros volna, ha önkényessé válna annak az elbírálása, hogy a megfelelő feltételek között élő szülők gyermekei kapnak vagy nem kapnak, ha ez esetleges önkényes elbírálás eredménye lenne. Erre szeretném felhívni a kormány figyelmét, hogy itt is talán érdemes volna továbbgondolni, hogyan lehet áthidalni a pályáztatás és az alanyi jogú szándék között húzódó feszültséget.
Köszönöm szépen. Ezek volnának a megjegyzéseim e vitaszakaszban.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés