LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Elnök Úr! Köszönöm a lehetőséget. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Meglepő levelet kapott kézhez nemrég választókerületemben Csáki Béla fülöpjakabi polgármester. Az Oktatási Minisztérium egyik főosztályvezetője azt tudakolta, hogy létezik-e egyáltalán a fülöpjakabi általános iskola a megadott helyrajzi számú telken, mert ha létezik, akkor ez az épület az államé, vagyonkezelője pedig az illetékes minisztérium. Az ingatlanra ugyanis több mint 226 ezer dollár erejéig jelzálogot jegyeztetett be több mint ötven évvel ezelőtt az akkori polgári kereskedelmi banki részvénytársaság. Annak érdekében tehát, hogy az önkormányzaté lehessen az iskola, a Bács-Kiskun megyei vagyonátadó bizottság szerint hozzávetőleg 65 millió forintot kellene kifizetnie a fülöpjakabiaknak, amire nyilvánvalóan nem képesek.

Sok-sok kérdőjelet vet fel ennek a több mint ötven évvel ezelőtt történt elzálogosításnak a története. Az első kérdés az, hogy egyáltalán megtörtént-e. Semmilyen, erre a jogügyletre utaló dokumentumot nem találtak Fülöpjakabon, pedig ez szokatlan és feltűnően nagy értékre szóló szerződés volt. Lehet, hogy az akkori, államosítás előtt álló bank vezetői hamis zálogszerződések formájában mentették ki a tőke egy részét a bennfentes tulajdonosok számára, és földhivatali segédlettel biztosították az álszerződés legitimitását.

Az elkövetkezendő évtizedekben aludt és semmissé vált ez a banki követelés, hiszen nem szólította fel az adósság rendezésére a jogutód Magyar Nemzeti Bank az államot vagy az ingatlant kezelő önkormányzatot, és ez ismét egy kérdőjel. Jogos lehet-e a banki követelés negyven-ötven év múlva, aminek létezésére egyetlen évben sem hívták fel az ingatlan tulajdonosát, illetve kezelőjét? Ha viszont elévültnek vagy rendezettnek számít ez a követelés, azaz a fülöpjakabi ingatlant tehermentesen birtokolta az állam már a nyolcvanas évek végén, akkor miért nem adta tovább az önkormányzatokról szóló törvény szellemében tehermentesen a fülöpjakabi önkormányzatnak az iskola tulajdonjogát? 1990-ben, az önkormányzati törvény hatálybalépését követően sok százezer állami ingatlant írtak át az önkormányzatok tulajdonába, függetlenül attól, hogy ezeket az ingatlanokat terhelte-e jelzálog az államosításuk idején, vagy sem. Miért éppen a fülöpjakabi iskolaépület lenne ez alól az eljárás alól kivétel?

Tisztelt Államtitkár Úr! Milyen jogszabályi lehetőséget lát a jelzálog törlésére, a tulajdonjog megnyugtató rendezésére?

Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu