ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is köszönöm Keller képviselő úrnak a kormányalakítási kérdésekben nyújtott szaktanácsadást. (Derültség.) Igyekszem, amit lehet, belőle fölhasználni.

Másodsorban esetleg érdemes lenne elgondolkodni, hogy az azonnali kérdések helyett írhatna valami folytatásos detektívregényt, amit aztán óvatosan végigolvashatnánk, és tudhatnánk, hogy egyáltalán miről van szó, ahelyett, hogy két percben, egyébként azt hiszem, nemcsak a miniszterelnök számára, hanem mindenki számára követhetetlen gondolatokat kellene kifésülnünk.

De viszonozva az ön kedvességét, amikor egy idézettel tisztelt meg bennünket, hiszen azt mondta, hogy "mikor lesz irtva belőle egészen a gaz" - és ezt idézte -, egy ilyen irodalmi hangulatú azonnali kérdésnél talán megengedhető, hogy hasonlóképpen válaszoljak. Nem találtam meg, hogy melyik versből van ez a sor, de kiderült, hogy nem is versből van, mint hallottuk. De találtam valamit, amit talán tud ön is használni. Így hangzik: "A rezzent gyíkocska a gaz között csereg, megáll, liheg, száraz torokkal sziszereg." Csokonai Vitéz Mihály, 1792, néhány évvel a francia rendszerváltoztatás után. (Derültség.)

Köszönöm megtisztelő figyelmét. (Taps és dobogás a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu