TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Önnek köszönettel tartozom, három köszönettel. Az első az, hogy fölhívja az Országgyűlés figyelmét arra, hogy a polgárok és önök is olvassák ezt a kiadványt, ami a Befektetés az új évezredre, a 2000. évi költségvetésről szól. (Zaj, közbeszólások az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) Ez számunkra az jelzi, hogy a kiadvány sikeres, és ebben az évben ezt meg fogjuk ismételni. (Zaj, derültség balról.)

Köszönettel tartozom önnek azért, mert olyan dologra hívja föl a figyelmet, ami valóban félreérthető, bár hozzáteszem, hogy az ön interpellációjában, amit elmondott, ennek a bekezdésnek az első és az utolsó mondatát idézte, de nem kétlem, hogy ilyen tekintetben félreérthető. Az a mondat, amit ön kiemel, nem tartalmaz dátumot, határidőt az illeték bevezetésére vonatkozóan.

Önnek viszont azt már nem tudom megköszönni, hogy ez a kiadvány a lakásépítés lehetőségeiről négy oldalon át tartalmazza azokat a tényeket, amelyeket a polgárok igénybe tudnak venni, ön ebből egyetlen fél mondatot emel ki.

És végezetül köszönetet kell hogy mondjak önnek azért, mert beszélhetek a kormánynak a lakásépítési programjáról, amiről úgy gondoljuk, nagyon sikeres. Miért mondom ezt? Először nézzük, hogy milyen intézkedések születtek a lakásépítésekkel kapcsolatban! (Dr. Kis Zoltán: Az illetékekről beszélj már!)

Az első, hogy megmaradtak azok a kedvezmények, amelyek 1998 előtt fennálltak, így különösen az adókedvezmények, a szociálpolitikai kedvezmények, illetve más lakástakarékossági kedvezmények. Ami már újként jelenik meg, az többek között a kamatkedvezmény, hiszen 1998 előtt 20 százalék fölött lehetett lakásépítésre hitelt fölvenni, a kamat költsége meghaladta a 20 százalékot, az most 10-12 százalék, új lakás építése esetén pedig 6-7 százalék. Új elem az áfa-visszatérítés, amelyik 400 ezer forintot jelent családonként.

A polgári kormány ideje alatt indult el a szociális bérlakás-építési program is, amelynek eredményeként például ebben az évben az első negyedévben 3300 új engedély került kiadásra, ami 13 milliárd forint értékű új lakást fog jelenteni.

És nem utolsósorban szeretnék beszélni arról az adósságkezelési programról, ami az elmúlt tíz évben nem volt jellemző, hogy állami támogatással segítsenek olyan családokat, akik nem képesek a részleteket törleszteni.

Mik az eredmények? E rövid időszak alatt is jól mérhető eredmények születtek. A legfontosabb eredmény az, hogy egy év alatt 46 százalékkal nőtt az építési engedélyek száma. Ez 44 700 építési engedélyt jelent a 2000. évben. 2001-ben vélhetően a felépített lakások száma el fogja érni a 40 ezret. Egyébként ez már a 2000. évre is jellemző volt, hiszen 12 százalékkal nőtt az átadott lakások száma.

(14.10)

Ami nagyon fontos, és hihetetlen eredmény, hogy a lakáspiacon megjelenő hitelállomány mértéke egy év alatt közel 70 milliárd forinttal növekedett. Ez mind a 2000. év eredménye, hogy míg 120 milliárd forint hitel jelent meg a lakáspiacon, addig a 2000. év végére ez a szám a 190 milliárd forintot is meghaladta.

Tehát úgy gondolom, a képviselő úr által felvetett probléma a tekintetben, hogy félreérthető a szöveg, jogos. De önnek azt is tudnia kell, hogy az emberek, a polgárok alapvetően nem az alapján döntenek arról, hogy új lakást vásárolnak-e, hogy megkapják-e az illetékkedvezményt vagy nem. Különösen olyan tekintetben nem, hogy ezt a kiadványt az év végén, október-november környékén vették kézhez, és egy család nem egy hét vagy egy hónap alatt dönt arról, hogy új lakást vásárol-e.

Tisztelt Képviselő Úr! Az általam elmondott tényeket a kormány eredményeknek tekinti. Kérem a válaszom elfogadását.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban. - Folyamatos zaj.)

Forrás: parlament.hu