BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Jómagam a MIÉP képviselőcsoportja nevében a 2., a 3. és ezzel összefüggésben a 22. és a 29. ajánlási pontban szereplő módosító indítványt nyújtottam be, ezekről szeretnék röviden szólni.

E módosító indítványok benyújtásához számunkra az adott alapot, hogy a benyújtott törvényjavaslat preambuluma és az indoklása is azt tartalmazza, hogy a beterjesztő célja a gázközművagyonnal összefüggő önkormányzati igények rendezésének megoldása, méghozzá - többek között - végleges jelleggel. Ha végleges jelleggel kívánja a törvény ezeket az igényeket rendezni, akkor nem lehet eltekinteni attól, hogy az 1993. augusztus 4-e és 1995. december 31-e közötti időszakban önkormányzati és lakossági forrásokból létesített, de állami tulajdonba került és az állam által privatizált gázközművekkel összefüggésben keletkezett önkormányzati igényeket is teljesíteni kell.

Annak érdekében, hogy ez megvalósuljon, két javaslatot terjesztettem be. Az egyik e törvény keretein belül kívánja ezeket a jogos igényeket rendezni. A másik javaslat annak érdekében, hogy a most, e törvény kapcsán felmért, megállapított összegszerű igények kielégítését ne késleltessük, a törvény keretein belül kívánta azt a garanciát megadni, hogy ezeknek az igényeknek a kielégítésére is sor kerül - itt nyilván egy kapcsolódó módosító indítványra lesz szükség, hiszen november 9-én, amikor benyújtottam ezt a javaslatot, akkor az volt a remény, hogy ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalása és határozathozatala a szokott rendben folytatódik, ezért jelöltem meg 2000. június 15-ét ennek a határidejéül.

Arra, hogy ezek valóban jogos igények, engedjék meg, hogy indoklásképpen a háttéranyagból, nevezetesen a felméréssel megbízott konzorcium anyagából idézzem a következőket: "A polgármesteri fórumokon elhangzottakból egyértelművé vált: a fenti időpont után is folytatódott a források átadása, egyes területeken sokkal nagyobb mértékben, mint korábban, sőt számos esetben még a gázszolgáltató társaság privatizációja után is. Az önkormányzatok felvetése, mely szerint az 1993 utáni, de a privatizációt megelőző gázvezetékvagyon-, illetve forrásátadásokra is ki kellene terjeszteni a kompenzációt, azon alapul, hogy bár az átadás nem volt kötelező, de kényszerhelyzetben voltak, ugyanis gázszolgáltató joga csak a gázszolgáltató társaságoknak lehetett, így nem tehettek mást." És hozzáteszi: "Az ellentmondás feloldása nem feladatunk, ugyanakkor a megbízónk figyelmét szerettük volna felhívni erre a kérdésre."

Itt nyilvánvalóan arról van szó, hogy a javaslat az Alkotmánybíróság határozatában előírtaknak eleget tesz, ugyanakkor bizonyos szempontból a legelemibb módon sérti az igazságosság követelményét. Hiszen miközben az 1990 előtti időszakra a döntően állami forrásokból létrehozott vagyon, ha tetszik, egyszer már előnyt élvezett, annak a tulajdonértékét megkapták a szerencsés kedvezményezettek, addig azok, akik a jelzett időszakban a saját pénzükből hozták azt létre, nem kapnak semmit, pedig kényszerültek állami vagyont létesíteni, illetve eltűrni az önkormányzati vagyon államosítását, az állam általi eladását. Vagyis: ha az e vitaszakaszban megjelölt, az enyémmel adott esetben szó szerint megegyező vagy azzal azonos tartalmú javaslatot nem fogad el az előterjesztő és az nem egészül ki, akkor sem a véglegesség, sem az igazságosság követelményét nem fogja teljesíteni ez a törvény.

Köszönöm szépen a figyelmet.

Forrás: parlament.hu