LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Takács Imre képviselőtársam vagy félreért, vagy pedig egyszerűen kötözködik - bár nem olyannak ismerem őt.
Ugyanis én egyrészt azt mondtam, hogy kevés, másrészt a konkrét eseteket hiányoltam. Megismétlem: alaposabb elemzést vártunk, és arról beszéltem, hogy ebben a jelentésben nagyon kevés konkrét ügy található, sok az általános jellegű megállapítás. S talán emiatt is kevésbé meggyőzőek ezek a megállapítások, hiszen míg az állampolgári jogok biztosánál a jelentésben a tények önmagukért beszélnek, az olvasó önmaga általánosít, ebben a jelentésben nem támaszkodnak kellő számban tényekre, kedves képviselő úr.
(15.50)
Gondolom, ugyanazt a könyvet tartjuk a kezünkben (Felmutatja.), tessék már odalapozni a 146. oldalra, és ne csak a színeket nézze, de nézze már a fonákját is, mert itt például, tetszik látni, hogy a tulajdonhoz való jog kapcsán két adott jogot érintő ügyet tálal ez a jelentés. Megvallom őszintén, kevésnek tartom. Nyilván a hivatal munkatársai, az ombudsman ennél jóval több ügy tapasztalata alapján szűrte le azokat a következtetéseket, amiket megfogalmazott. Tehát én ezt keveslem, kedves képviselő úr.
Köszönöm szépen, nyilván megérte a figyelmet. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés