BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Június eleje van. 11 évvel ezelőtt egy ilyen június eleji parlamenti napon, június 4-én, a Fidesz akkori frakciója kivonult az Országgyűlés üléséről, amikor az akkori házelnök trianoni megemlékezést rendelt el. 11 év elteltével a Fidesz-kormány minisztere, Harrach Péter maga mondott beszédet Zebegényben egy trianoni megemlékezésen, ma a Fidesz csinál politikát a trianoni évfordulóból; a Fidesz-kormány minisztere nevezte a trianoni békeszerződést - vagy ahogy manapság már diktátumnak nevezik ők is - a XX. századi magyar történelem legnagyobb tragédiájának.
11 évvel ezelőtt a Fidesz még tudta, hogy ez bizonyára nem így van, hiszen ebben a XX. században volt két világháború, ahol magyar katonák és magyar civilek százezrei pusztultak el egy olyan háborúban, amelyhez semmiféle magyar érdek nem fűződött, és tudta, hogy volt néhány diktatúra ebben a XX. században, amelyek emberéleteket és emberi méltóságokat követeltek. És tudta azt, hogy persze Trianon igazságtalanság volt annak a 3 millió magyarnak, aki kisebbségi sorba került, de a történelmi Magyarország felbomlása nem igazságtalanság, hanem igazság volt annak a mintegy 8 millió románnak, szlováknak, szerbnek, horvátnak, aki meg kikerült a magyar uralom alól.
Nem érdemes tehát a politikusoknak történelmi értékelésekkel foglalkozni, azt viszont figyelni kell, hogy az effajta ünnepségeknek, az effajta megemlékezéseknek mi a politikuma, vajon mit jelent 2001-ben a Horthy-korszak trianoni emlékműveinek, trianoni szimbólumainak az újrafelállítása, hiszen arról hallottunk, hogy az egyik vidéki városunkban újra felállítanak egy Nagy-Magyarország-emlékművet, arról hallottunk, hogy a Bazilikában már elkészítették az egykori ereklyés országzászlót, hogy azt idővel majd újra a Szabadság téren helyezzék el. Mit jelent ez ma a politikában? Hiszen ezek egy olyan korszaknak, egy olyan politikának voltak a szimbólumai, amelynek az volt a központi törekvése, hogy revíziót valósítson meg, hogy helyreállítsa a történelmi Magyarországot. Amikor arról beszélnek a mai megemlékezők, hogy Magyarország területének kétharmadát és lakosságának több mint felét veszítette el, akkor azt a szemléletet hozzák vissza, amely nem azt tekinti igazságtalanságnak, hogy az új határok mögé, túloldalára kerültek összefüggő magyar területek, hanem egyáltalán azt tekinti igazságtalanságnak, hogy felbomlott a történelmi magyar állam.
Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány hónappal ezelőtt Belgrádban jártam, és láttam a Duna és a Száva találkozásánál egy olyan jugoszláv emlékművet - szintén az első világháború utánról -, amely a Franciaországnak szóló hálát fejezi ki. Egy ilyen emlékmű nekünk, magyaroknak idegen, nekünk, magyaroknak nem tetszik, hiszen az akkori Jugoszlávia azért mondott köszönetet, hogy Magyarországtól elvittek egykori magyar területeket. Nekünk sem helyes ma újra felállítani olyan emlékműveket, újra forgalomba hozni egy olyan történelmi retorikát, amely meg a románok, a horvátok, a szerbek, a szlovákok, az ukránok számára idegen, bennük kelt bizalmatlanságot azt illetően, hogy vajon mit is akar a XXI. század kezdetén ez az új, demokratikus magyar állam.
Én a magam részéről a leghatározottabban helytelenítem és tiltakozom az ellen, hogy a Horthy-korszak irredenta emlékműveit állítsák fel újra, hogy a Horthy-korszak irredenta szimbólumait hozzák vissza, és hogy a Horthy-korszak egész gondolkodását hozzák vissza egy olyan kormány idején, amelyik a jövő választását hirdette, és a legszörnyűbb múlthoz fordul vissza napjainkban.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP- és az SZDSZ-frakció soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés