DR. FÓNAGY JÁNOS közlekedési és vízügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Teljes mértékben egyetértünk azzal, hogy a Hévízi tó nemzeti kincsünk, a megóvása minden érintett féltől a vonatkozó jogszabályok betartását s ami a tárcát illeti: betartatását követeli meg.

A tó állapotának a megőrzése elsődlegességet kell hogy élvezzen, még akkor is, ha a gyógyvíz kitermelése jelentős gazdasági érdekeket érint. Nem lepődhetünk meg ugyanakkor azon sem, hogy egy-egy vízjogi engedély kiadása kapcsán a konkurens társaság, a megszerzett lehetőségeit is féltve, a tiltakozását fejezi ki.

A tó vízhozama tekintetében a '80-as évekhez képest napjainkban szerencsére sokkal jobb a helyzet. Ma már nincs probléma a tó regenerálódásával. A Földtani Intézet és a Vízügyi Tudományos Kutató Intézet által 2000-ben elkészített tanulmány szerint a következő tíz évben, fokozatosan, a vízkivételek növelésére is sor kerülhet.

Ennek figyelembevételével a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság 2001-ben valóban kiadott két darab engedélyt termálkút tervezésére, illetve építésére, egy kérelem elbírálása pedig folyamatban van. Ezekből, ha elkészülnek, összesen 250 köbméter/nap vizet lehet majd kitermelni gyógyászati célokra. Ez a 3 liter/szekundum vízmennyiség a tó jelenlegi vízhozamának még 1 százalékát sem éri el. Az ilyen kis mértékű vízkivétel 2, 6, illetve 10 kilométerre a parttól az elvégzett vizsgálatok szerint nem lesz hatással a tó állapotára, veszélyeztetettségről tehát nem lehet beszélni.

Ami pedig a vízjogi engedélyezési eljárást illeti: hogy kit lehet és kit kell bevonni az engedélyezési eljárásba, nem a vízügyi igazgatóság döntésétől függ, hanem a vízi létesítményekkel kapcsolatos jogszabályok határozzák meg. Ennek megfelelően a két kút építésével érintett elsőfokú építésügyi hatósággal kellett egyeztetni. Tehát az államigazgatási eljárások a vonatkozó jogszabályoknak megfeleltek. Csak a pontosság kedvéért jegyzem meg, hogy a képviselő úr által felhívott kormányrendelet nem a vízi létesítmények engedélyezési eljárásáról, hanem a településrendezésről és az építésügyi szabályokról rendelkezik. A vízügyi igazgatóság által kiadott vízjogi engedélyek ellen egyébként felügyeleti intézkedés kezdeményezhető az Országos Vízügyi Főigazgatóságnál, melynek a hatáskörét a tárca, jelesül én, nem vonhatja el.

A másodfokú hatóság esetleges sérelmezett intézkedése ellen pedig a panaszos a közigazgatási bírósághoz fordulhat. Lehetőség van tehát arra, hogy aki vitatja a sérelmezett döntést, az jogorvoslatot keressen. Kétségtelen, hogy figyelemmel kell lennünk a régebben engedélyezett vízhasználatok szabályszerű működésére is. Éppen ezért intézkedésemre a vízügyi igazgatóság a következő hetekben valamennyi, Hévíz környéki engedélyezett vízkivételt felülvizsgálja. A nyilvántartás szerint ugyanis van olyan vízhasználó, aki a számára engedélyezett víztermelést a tó közvetlen környezetében 2000-ben, saját önbevallása szerint is, jelentősen túllépte.

A képviselő úr utalt arra is, hogy az elmúlt években sorra nyíltak a Hévízi tó vízbázisán a termálfürdők - ilyenek megnyitásáról nem tudunk. A Hévízi tótól körülbelül tíz kilométerre lévő kehidakustányi fürdő 1984 óta üzemel.

(16.40)

A körülbelül 20 kilométerre lévő zalaszentgróti fürdő pedig jelenleg építés alatt van. (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.)

Végezetül szeretném megnyugtatni a képviselő urat, hogy a vízügyi szolgálat ma is és a jövőben is kiemelt feladatának tartja a Hévízi tó helyzetének megoldását. (Közbeszólás a Fidesz-frakció soraiból.) Köszönöm, és kérem, hogy válaszomat fogadja el. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu