DR. MIKOLA ISTVÁN egészségügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A minisztériumnak nem szokása hátulról támogatni az ügyeket, most is előlről fogom ezt megtenni. De mindenekelőtt nagy örömmel üdvözlöm a képviselő asszonynak a betegek üdvéért való kemény kiállását most már másodszor ebben a Házban, de szeretném leszögezni, hogy Magyarországon két okból nem beszélhetünk a kórházak spontán privatizációjáról. Az egyik: teljes kórház-privatizációra mindmáig nem került sor; másodszor: a privatizációs előkészületek egyelőre az önkormányzati törvény által kijelölt keretek között zajlanak.

Az önkormányzati kórházak működtetési formájának megváltoztatásáért a hatályos törvények alapján az önkormányzati képviselő-testület, illetve a megyei közgyűlés a felelős. Az új működtetőnek új működtetési engedélyt kell kérnie, és ennek során vizsgálja az Állami és Népegészségügyi Tisztiorvosi Szolgálat illetékes szerve azt, hogy az új szolgáltató minden feltételnek megfelel-e. Az egész folyamat tehát jelenleg is szabályozott, spontán kórház-privatizáció nincs. Az egészségügyi hatóság megtette már azt, hogy egy neki nem tetsző, a minimális feltételekkel nem rendelkező privatizált intézményi formában nem adott ki működési engedélyt, és a fellebbezés során is megtagadta ezt, tehát elegendő eszköz van a kezünkben.

Az általam beterjesztett és az Országgyűlés által a közelmúltban elfogadott 2001. évi XXXIV. törvény lényeges változásokat hozott ezen a területen. Ez olyan megoldásra ösztönzi az önkormányzatot, amely szem előtt tartja az ellátás folyamatos garanciáját, és nem nyit lehetőséget arra, hogy az önkormányzat a privatizációval túladjon az intézményen és a lakosságról való gondoskodás kötelezettségén. Jelzem azt, hogy ősszel egy olyan törvénytervezetet terjesztek a parlament, a tisztelt Ház elé, amely az ágazatra szabott speciális rendelkezéseket is tartalmazni fogja, tehát végérvényesen meg fogja gátolni még a spontán vadprivatáció lehetőségét is.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu