DR. MIKOLA ISTVÁN egészségügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A lakodalom még messze van, magam meghívást még erre nem kaptam. Az Egészségügyi Minisztérium is látja azt, amit számos önkormányzat, hogy a költségvetési intézményi forma nem biztosított ideális feltételeket a kórházak, szakrendelők gazdálkodása számára. A teljesítmény szerinti finanszírozásnak, a nagy értékű eszközök működtetéséhez szükséges költségérzékenységnek jobban megfelelnek a különböző vállalkozási formák, amelyek közül a minisztérium - az egészségügy sajátosságaira is tekintettel - a nonprofit jellegű szervezeteket, mindenekelőtt a közhasznú társasági formákat látja a legalkalmasabbnak.
Van létjogosultságuk egyéb gazdasági társasági formáknak is, mivel ezek révén elérhető, hogy a vállalkozók tőkét fektessenek be az egészségügybe. Ilyen esetekben azonban nagy óvatosságra, garanciális szabályokra van szükség annak érdekében, hogy a vállalkozások több pénzt fektessenek be az egészségügybe, mint amit onnan rövid távon ki akarnak vonni. Ezeket a vállalkozói trükköket sajnos már jól ismerjük, a miniszteri kinevezésem óta a leghatározottabban fellépünk ellenük, általában a kórházak kicsemegézése ellen.
A tárcánál felgyülemlett tapasztalatokat szívesen megosztjuk az önkormányzatokkal, ezért örültünk, hogy Szeged önkormányzatának vezetője, polgármestere kikérte a minisztérium véleményét, és együtt tanulmányoztuk a szegedi modellt, ami tulajdonképpen nem modell, hanem egy induló próbálkozás. Néhány előremutató elemet tartalmaz, amit nagyon fontosnak tartok, az ingatlan- és a nagy értékű ingóvagyon az önkormányzat tulajdonában marad, a szolgáltató szervezet közhasznú társaság formájában működik majd, és a rendelkezésünkre álló adatok szerint másfél-két milliárd forintos tőkebevonás valósul meg. A tárca nagyon érzékenyen követi a szegedi kórház-privatizációt. Egyelőre semmi olyan jelet nem látunk, ami miatt vészharangokat kellene kongatnunk, a dolog törvényes rendben megy, és valóban elképzelhető, hogy néhány év múlva a magyar egészségügy számára olyan modellül szolgál, ami esetleg mások számára is vonzó lehet. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés